Friss hírek

Archívum

Könyvvel és nosztalgiajáratokkal ünneplik a HÉV születésnapját

Könyvvel és nosztalgiajáratokkal ünneplik a HÉV születésnapját

Eseményfigyelő 96

hevAz idén 130 éves budapesti hévközlekedés méltó ünnepléseként a vasút szerelmesei izgalmas programokon vehetnek részt. A XIX. század vége felé rohamosan nőtt az igény a Budapest környéki települések és a főváros közti utazásokra, ezért a BKVT (Budapesti Közúti Vaspálya Társaság) 1887. augusztus 7-én átadta az első helyiérdekű vasútvonalát...

Közvágóhíd és Soroksár között, majd ezt követte 1888 júliusában a Keleti Pályaudvar-Cinkota, és ugyanezen év augusztusában a Filatorigát-Szentendre helyiérdekű vasútvonal átadása. Már az első évben több mint félmillió utas vette igénybe a HÉV szolgáltatásait, és ez a szám rövid idő alatt megtöbbszöröződött. A következő években meghosszabbították a vonalakat Soroksártól Ráckevéig, Cinkotától Gödöllőig, illetve Filatorigáttól Császárfürdőig.

Az ünnepi programsorozat keretében 2017. augusztus 20-tól október 14-ig a H6-os HÉV vonalán utazhatnak az érdeklődők az 50-es és 60-as évek hangulatát idéző MVIII-as nosztalgia motorkocsival. Tisztelegve a nagy múltú HÉV teherszállítás emléke előtt idén először egy LVII-es villanymozdony által vontatott tehervonat fotózására nyílik lehetőség szervezett körülmények között nyílt vonalon.

Egy hétvége erejéig eredeti színtervű festésében visszatér a Ráckevei HÉV-re a Csepeli HÉV-ről ismert MIX/A típusú motorvonat. Akik a múlt század elejének hangulatára vágynak, azok a gőzfelhős hétvégét használhatják ki, amely során gőzvontatású nosztalgiavonat fog közlekedni Ráckevére.

A programok mellett szeptemberben megjelenik a „Hévkönyv”, mely a Budapesti Helyiérdekű Vasút elmúlt 130 évének jelentős vagy kevésbé emlékezetes, de nagyon is jellemző pillanatait kívánja felidézni az 1887-es indulástól napjainkig.

Az ünnepi programok 2018-ban a H8-as (gödöllői) és a H5-ös (szentendrei) HÉV-vonalakon folytatódnak. A programok részlete a http://www.mav-hev.hu/ oldalon olvashatóak.

(Esemény Menedzser - Turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026