Friss hírek

Archívum

Ismét a Nyíregyházi Állatpark a legjobb

Ismét a Nyíregyházi Állatpark a legjobb

Eseményfigyelő 350

szinespapElső helyen végzett a 250 ezer és az 500 ezer látogatószám közötti európai állatkertek rangsorában a Nyíregyházi Állatpark. Anthony Sheridan állatkertszakértő alapítványa 29 ország 126 állatkertjét vizsgálta meg mintegy negyven szempont alapján. A Nyíregyházi Állatpark a félmillió látogatólétszám alatti kategóriában negyvennégy állatpark közül lett a legjobb 2018-ban...

...megismételve ezzel a 2015-ben – két másik dániai állatparkkal holtversenyben – elért elsőségét.

A kiemelkedő jelentőségű állatkollekciójával, folyamatos fejlesztéseivel Európa legjobb tizenkét állatkertje közé emelkedett a nyíregyházi Sóstó Zoo – emelte ki a szakember, aki elmondta azt is, hogy az értékelési rendszer nem változott az elmúlt évekhez képest.

Az állatkerteket a látogatói szám mellett a fajmegőrzés, az állatkerti oktatás minősége, valamint a rentabilitás és szervezeti működés mint legfontosabb szempontok alapján vizsgálták. A három évvel ezelőtt elért eredményéhez képest a Nyíregyházi Állatpark növelni tudta pontjainak számát úgy, hogy ebben még nincsenek benne például a folyamatban lévő, csaknem 22 millió euró (7 milliárd forint) értékű beruházási csomag befejezéséért adható pontok sem – jelezte Anthony Sheridan.

allatkert
A köszöntők végén Anthony Sheridan (középen) átadja az állatpark elsőségért járó üvegtrófeákat Gajdos Lászlónak (jobb szélen) és Kovács Ferencnek (bal szélen)

Extra pontokat kapott a park például új állatházak és állatkifutók létrehozásáért, a hatnyelvű információs táblák kihelyezéséért, a kiemelkedő oktatási tevékenységért, de botanikában, erőforrás-gazdálkodásban és információközlésben egyaránt sikerült előbbre lépnie.

A kategória első hat helyén olyan híres és látogatott parkok vannak, mint a németországi Magdeburg és Krefeld, az olaszországi Busselango vagy a 2015-ben Nyíregyházával megosztott első helyezést elérő dániai Aalborg és Odense – jegyezte meg a szakember hozzátáve, hogy a kiemelkedő természeti környezetben fekvő park az első számú turisztikai attrakció Magyarország keleti felében, mely évről évre egyre több turistát fogad a környező országokból és Nyugat-Európából egyaránt.

Anthony Sheridan megjegyezte, hogy a jövő évi értékelésben már az 500 ezer és egymillió közötti látogatószám szerinti kategóriában minősítik majd a Nyíregyházi Állatparkot.

A díjátadással egybekötött eseményen Gajdos László, az állatpark igazgatója elmondta, hogy huszonkét éves története alatt az idei lesz a több mint ötezer állatot bemutató sóstógyógyfürdői látványosság legjobb szezonja, az előzetes adatok szerint az állatpark év végéig átlépi az 530 ezres látogatószámot.

A világ állatkertjeinek többsége néhány százezer látogatót fogad évente, ennél nagyobb, egymilliót elérő látogatószámot csak a nagy fővárosok tudnak elérni. Ennek függvényében a 120 ezer lelkes Nyíregyháza állatparkja nagyon jól áll, ami egyben azt is jelenti, hogy a Sóstó Zoo az ország vezető turisztikai látványosságává vált – fogalmazott az igazgató.

Gajdos László szavai szerint a park brandje „megkerülhetetlen” lett a magyarországi turizmusban, a park rengeteg látogatót fogad Szlovákiából és Romániából, valamint egyre többet Ukrajnából, Lengyelországból és Nyugat-Európa országaiból.

cukifalatok

Kovács Ferenc, a nyírségi nagyváros polgármestere köszöntőjében a parkban dolgozók, az önkormányzat és a kormányzat széles körű összefogását emelte ki, melynek segítségével évek óta fejlődik a Nyíregyházi Állatpark.

Elkészült többek között az új látogatóközpont, az India-ház, a Pangea Hotel, a hópárduc kifutó, a következő legnagyobb attrakció pedig a jégkorszak világát bemutató látványosság lesz, amelynek a tervezéséről szóló szerződést hamarosan megkötik, illetve remélhetőleg a jövő nyár elejéig a kivitelezési tendert is el tudják majd indítani – jelezte Kovács Ferenc. A városvezető hozzátette, Sóstógyógyfürdőn épül az új négycsillagos hotel és folyamatban van a múzeumfalu fejlesztése.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.