Friss hírek

Archívum

Ilyen még nem volt: hibrid hotel nyílik Magyarországon

Ilyen még nem volt: hibrid hotel nyílik Magyarországon

Eseményfigyelő 299

hotelmeiningerNemzetközi terjeszkedésének következő állomásaként Budapesten nyit új szállodát a Meininger Hotels. A hétemeletes, 184 szobás és 751 ágyas Meininger Budapest Great Market Hall a Fővám téri Központi Vásárcsarnok mellett, a Duna-parti sétány közelében várja hamarosan a vendégeit.

Meg kell ismerkednünk egy új fogalommal is, a hibrid hotelével, ami azt jelenti, hogy az épületben egyszerre működik majd hostel, modern szálloda, co-working iroda, közösségi konyha és rendezvény helyszín. A szállodalánc a tervek szerint idén egy további új piacra is belép, nyáron nyitja meg első hoteljét Franciaországban. 

A feltűnő, hullámokra emlékeztető, betonból és üvegből készült épület a belváros közvetlen közelében található. A bruttó 6600 négyzetméter alapterületű, hétemeletes szálloda a Meininger Hotels első épülete Magyarországon - írja a Márkamonitor.hu.

A belsőépítészeti koncepciót a magyar iparművészet és a szomszédos Fővám téri Központi Vásárcsarnok ihlette, amelyet neogótikus stílusával Európa egyik legszebb épületeként tartanak számon. Napjaink sikeres szállodái helyi identitással bírnak. A Meininger Budapest Great Market Hall belsőépítészeti kialakítása ezt a megközelítést szem előtt tartva, a magyar főváros épített környezetének jellegzetességeit felidéző, egyedi stíluselemekkel rendelkező belső terekkel várja vendégeit – hangsúlyozza Kai Ratschko, a német Ratschko építészeti iroda tulajdonosa. 

A Meininger Hotelsről

A Meininger Hotels hibrid koncepciója a nemzetközi budget hotelek szolgáltatásait és kényelmét ötvözi a rendkívüli felszereltséggel, amely olyan szolgáltatásokra is kiterjed, mint a vendégkonyha vagy a játékzóna. Valamennyi hotelre jellemző a kimagasló ár-érték arány, a központi elhelyezkedés, a kiváló színvonalú berendezés, ahogyan a rugalmas szobakínálat is. A szobák között a hagyományos kétágyas szobák, a többágyas privát szobák és az osztott hálótermek egyaránt megtalálhatók.

Minden egyes hotel egyedi dizájnnal rendelkezik, amely visszatükrözi a helyi környezet jellegét és rugalmas vendéglátási megoldásain keresztül a legkülönbözőbb vendégek elismerését is kiváltja. A Meininger jelenleg 25 hibrid hotelt működtet több mint 3805 szobával és 13.403 ággyal 15 európai városban, köztük Amszterdamban, Berlinben, Koppenhágában, Londonban, Milánóban, Münchenben, Rómában, Szentpétervárott és Bécsben.

2019-ben további hotelek megnyitását tervezik Heidelbergben, Münchenben és Párizsban. Emellett 10 hotelprojekt áll fejlesztés alatt, többek között Svájcban, Izlandon és az Egyesült Államokban. A 2017/2018-as üzleti évben a hotellánc 88 százalékos szobakapacitás kihasználtságot ért el.

(Forrás: www.origo.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.