Friss hírek

Archívum

Fogadj örökbe egy hegyet a Mátrában!

Fogadj örökbe egy hegyet a Mátrában!

Eseményfigyelő 623

matraMájusban a „130 éves a mátrai turizmus” programsorozathoz kapcsolódva a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület felhívással fordul magánszemélyek, közösségek, intézmények, szervezetek, önkormányzatok felé „Fogadj örökbe egy hegyet!” néven. A cél, hogy az örökbefogadók az általuk választott hegyet gondozzák,

Továbbá évente legalább két alkalommal helyszíni bejárást tartsanak, dokumentálják a hegyen átvezető turistajelzések állapotát, jelezzék az útvonalat akadályozó kidőlt fákat stb. Az örökbefogadók fényképes dokumentumait a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület továbbítja később a fenntartó felé. Emellett cél az is, hogy az adott hegyet minél jobban megismerjék a kirándulók, így elvárás az is, hogy évente túrákat is szervezzenek az örökbefogadók. Az örökbefogadás helyszíne lehet a Mátrában található minden természetes földrajzi hely. A program május 13-án indul.

 

Kápolnai Nagy Ágnes, az egyesület elnöke elmondta, hogy a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület jövő heti közgyűlésén dönt arról, hogy maga az egyesület mely hegyeknek lesz „nevelőszülője” Az egyesület folyamatosan figyelemmel kíséri az örökbefogadók munkáját, részükre oklevelet állít ki, és évente egy alkalommal megendezi az örökbefogadók napját.

Kápolnai Nagy Ágnes kiemelte, a „130 éves a mátrai turizmus” május 13-15-i programjainak előkészítése jó ütemben halad. Már most alig van hely az Ikarus55 retró autóbuszos programra, melynek keretében Budapestről érkeznek vendégek, akiknek különleges élményeket terveznek. Gyöngyös Város Barátainak Köre 19. századi ruhákban tart városnéző sétákat, de túrázni is lehet majd a Mátra első turistaútján a Széky István úton. Az Egererdő több helyszínen csatlakozik a rendezvényhez, így a galyatetői Turistacentrumban, Rudolftanyánál és a Mátravasút végállomásánál a Szalajkaháznál is lesz program. A Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület mint partnerszervezet a kommunikációban segít, illetve saját gyalogos túrákat szervez ezekre a napokra. A Felső-Mátra is kiemelt figyelmet kap ezeken a napokon, a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület postakocsija repíti a múltba a vendégeket. A részletes program várhatóan a hónap végére készül el.

Retróbusz
Retróbusz

19. századi ruhákban
19. századi ruhákban

(Esemény Menedzser - Turizmus Online)
 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig