Friss hírek

Archívum

Európai újraélesztési nap, 2016. október 16.

Európai újraélesztési nap, 2016. október 16.

Eseményfigyelő 107

ujraelesztesFacebook-kampányt indított az Országos Mentőszolgálat Alapítvány az újraélesztés európai napjához kapcsolódóan, azzal a céllal, hogy minél többen megismerjék a laikus újraélesztés módszerét. Évente mintegy 25 ezer ember esik a hirtelen szívhalál áldozatául idehaza, pedig az esetek 90 %-ban életet lehetne menteni, ha a laikusok tudnának és mernének újraéleszteni.

Akik tisztában vannak a helyes módszerrel, azok sem szívesen alkalmaznak szájból szájba lélegeztetést, illetve félnek, hogy bordát törnek. Pedig szájból orrba is lehet lélegeztetni, és "a bordatörés semmi" az élet megmentéséhez képest - fogalmaztak.

omsza

A szervezet többmilliós nézettséget elért, laikus újraélesztést népszerűsítő kisfilmjeinek is az a lényegük, hogy a mellkas másodpercenként körülbelül kétszeri, erős, 5-6 centiméter mélyre történő ütemes benyomásával - szájból szájba történő lélegeztetés nélkül is - életben lehet tartani a bajbajutottat addig, amíg megérkeznek a mentők.

Sokan jól emlékeznek még az Országos Mentőszolgálat Alapítvány 1%-os kampányfilmjére is, amely   méltán lett népszerű.

Az idén az alapítvány sok hírességet, szerkesztőséget kért fel arra, hogy ezen a héten ossza meg a saját oldalán a szervezet Facebook-posztját, amelyben az újraélesztés fontosságára hívják fel a figyelmet és bemutatják annak lépéseit.

Október 16-án az Európai Újraélesztési Társaság kezdeményezésére 2013 óta tartják meg az európai újraélesztési napot.

(Forrás: OMSZA - Inforadio.hu - Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.