Friss hírek

Archívum

Az utóbbi 20 év egyik legkiemelkedőbb gyűjtői teljesítménye látható a Virág Judit Galériában

Az utóbbi 20 év egyik legkiemelkedőbb gyűjtői teljesítménye látható a Virág Judit Galériában

Eseményfigyelő 425

rippl viragok2Egy évtizedekig Londonban élő műgyűjtő kétmilliárd forintot érő kollekcióját állítják ki Budapesten. A gyűjtemény többek között Vaszary János, Rippl-Rónai József, Czóbel Béla és Kádár Béla alkotásait is tartalmazza. Összeállításakor a gyűjtő személyes ízlésén és kötődésén kívül a nemzetközi trendeket...

...és a modernizmushoz való kapcsolódást is fontos szempontnak tartotta. A „Remekművek egy magángyűjteményből” című kiállítás szeptember 6-tól ingyenesen látogatható a Virág Judit Galériában.

Az évtizedekig Londonban élő műgyűjtő kiváló érzékkel válogatta össze remekművekből álló kollekcióját. Utazásai során rendszeresen látogatta a világ múzeumait, kiállítótermeit, galériáit. A látottak és tapasztaltak alapján a kilencvenes évek második felében határozta el, hogy kedvenc magyar festőiből egy korlátozott számú, kompakt gyűjteményt épít fel, olyat, amelyben kizárólag kiemelkedő darabok kapnak majd helyet. Céltudatos vásárlásainak eredményeként született meg a főleg Vaszary János, Rippl-Rónai József, Czóbel Béla, Fényes Adolf valamint Kádár Béla remekeiből álló együttes. A kollekció rendkívül színes, mégis egy ideális koncepció hibátlan megvalósítását láthatjuk, amely az utóbbi 20 év egyik legkiemelkedőbb gyűjtői teljesítménye. A gyűjtemény rangját jelzi, hogy szinte valamennyi darabját már számos helyen kiállították, illetve publikálták. Összértéke megközelíti a 2 milliárd forintot.

A jó szemű gyűjtő első képét éppen húsz évvel ezelőtt, 1998-ban vásárolta. Czóbel Béla ikonikus Hátaktjáért, akkoriban igencsak merésznek számító összeget fizetett.

„A legjobbakat akarom, még akkor is, ha a kvalitáshoz kellő nagyvonalúság kell” - hangzott ars poeticája.

perlmutter szalon

 A gyűjtemény részét képezi továbbá egy 17 festményből álló Vaszary-kollekció, ami a művész valamennyi korszakát felöleli, de megtalálhatjuk benne Rippl-Rónai József Csendéletét, Kádár Béla különböző remekeit, Tihanyi Lajos egy merészen szerkesztett tájképét, valamint Kassák Lajos és Moholy-Nagy László egy-egy konstruktív alkotását is. „Ha Vaszary és Rippl-Rónai nem itt születik, ma a legnagyobb francia művészek neve mellett emlegetné őket a világ”- indokolta meg a gyűjtő e két festő hangsúlyos jelenlétét a képegyüttesben.

A „Remekművek egy magángyűjteményből” című kiállítás szeptember 6. és 15. között ingyenesen látogatható a Virág Judit Galériában.

További információ: www.viragjuditgaleria.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.