Friss hírek

Archívum

Az interneten rendezik meg idén a Krakkói Filmfesztivált

Az interneten rendezik meg idén a Krakkói Filmfesztivált

Eseményfigyelő 237

A világhálón tartják meg a május végén, június elején esedékes rendezvényt, amelyen kiemelt helyet kap az idei életműdíjas, Forgács Péter filmrendező.

A filmszemle igazgatója, Krzysztof Gierat közleménye szerint a bizonytalan jövő miatt döntöttek az internetes formáról, egyúttal tekintettel vannak a közönségre, valamint az alkotókra is.

A mintegy 200 alkotást – dokumentumfilmeket, rövid játék- és rajzfilmeket – felvonultató szemle programját április közepén teszik közzé.

Az előadásokat a KFF honlapján csak a lengyelországi nézők számára fogják közvetíteni. Az alkotókkal tartandó beszélgetések a közösségi médiában is elérhetők lesznek.

A szemlén Forgács Péter médiaművész korábbi bejelentés szerint június 2-án vette volna át a Sárkányok Sárkánya nevű életműdíjat. A díjátadási ünnepséget ősszel fogják megtartani – közölte Barbara Orlic, a fesztivál programirodájának igazgatója.

A fesztiválon az eredeti terveknek megfelelően válogatást mutatnak be Forgács Péter életművéből – mondta el Orlic. A Dunai exodus mellett levetítik többek között a Hunky Blues – az amerikai álom és a Miss Universe 1929 című alkotásait. Orlic szerint a szervezők kapcsolatban vannak a rendezővel, aki a jelenlegi tervek szerint a rendezvény során online filmalkotói műhelyt is megtart.

A szemle szervezői korábbi közleményben „a mozi alkimistájának”, jeles magyar dokumentumfilm-alkotónak, világhírű médiaművésznek nevezték a filmrendezőt, kiemelték alkotásainak eredeti, régi dokumentumokat felhasználó filmtechnikáját, valamint azt, hogy az általa vezetett Privát Fotó és Film Archívum 1983-as megalapítása óta a found footage kísérleti műfaj utolérhetetlen mesterévé vált.

A rendezőnek odaítélt Sárkányok Sárkánya nevű életműdíjat a Krakkói Filmfesztiválon az előző években többek között Werner Herzog német, Allan King kanadai, Helena Trestíková cseh rendező kapta meg.

(Forrás: duol.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó