Friss hírek

Archívum

Átadták az Év Menedzsere 2016 díjakat

Átadták az Év Menedzsere 2016 díjakat

Eseményfigyelő 367

evmenedzsereAz Év Menedzsere címet Váradi J. József, a Wizz Air alapítója és vezérigazgatója, az Év Fiatal Menedzsere címet pedig Árvai Péter, a Prezi társalapítója és vezérigazgatója kapta. Dr. Beck György, a Vodafone Magyarország Zrt. elnöke Életmű Díjat kapott. A pályázaton ajánlás vagy direkt jelentkezés útján azok a magyar vállalatvezetők vehettek részt, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk irányításában és sikereiben.

Előnyt élveztek azok a pályázók, akik 2016-ban vállalatukkal kimagasló eredményeket értek el. Jelöléseket a MOSZ által felkért kamarák (Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, AmCham, Brit Kereskedelmi Kamara, Joint Venture Szövetség, MGYOSZ, FIVOSZ) és a Bod Péter Ákos elnökletével működő Jelölő Bizottság tagjai tehettek. A három jelöltet mindegyik kategóriában a Fekete István, Hegedűs Éva, Jaksity György és Mosonyi György részvételével működő Jelölő Bizottság választotta ki, végül a díjazottakról a Menedzserek Országos Szövetségének Elnöksége titkos szavazással döntött.

Az Év Menedzsere Váradi J. József, a Wizz Air alapítója és vezérigazgatója

Az Év Fiatal Menedzsere Árvai Péter, a Prezi társalapítója és vezérigazgatója

Életmű Díj - dr. Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke

Az eseményen a jótékonysági tombolasorsolás kedvezményezettje az Autistic Art Alapítvány volt.

(Forrás:  www.mediapiac.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.