Friss hírek

Archívum

A kultúra hónapja Szegeden

A kultúra hónapja Szegeden

Eseményfigyelő 386

szegediegyHat hét alatt, hatvanöt helyszínen csaknem háromszáz program, kiállítások, koncertek, színházi előadások várják a nézőket az Őszi Kulturális Fesztiválon, amelynek megnyitóját október 1-jén tartják a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) központi épületében. A több mint egy hónapig tartó fesztivál célja, hogy az egyetemen működő művészeti csoportok és ...

...művészi ambíciókkal rendelkező hallgatók mellett neves előadó- és alkotóművészek mutatkozhassanak be az egyetem és Szeged közönsége előtt. A rendezvénysorozatot évről évre úgy állítják össze, hogy lehetőség szerint minél szélesebb kultúrkörből merítsenek, és minden korosztálynak, érdeklődési körnek nyújtsanak programlehetőséget.

Már a fesztivál megnyitója előtt, hétfőn folytatódik egy különleges programsorozat: a Vers Délben. Minden nap az SZTE Rektori Hivatalának épülete előtt, a Szent-Györgyi Albert szobornál délben egy egyetemi polgár – hallgató, oktató, dolgozó – vagy egy szegedi lakos elmondhatja, felolvashatja, előadhatja egyik kedves versét.

szegediegytem

Az egyetem Rektori Épületének aulájában hétfőtől látható Csákány Lóránt orvostanhallgató fotókiállítása. A tárlat és egyben a fesztivál esti megnyitóját fényfestés követi, melyet szabadtéri koncertek is kísérnek.

A színvonalas összművészeti fesztivál kínálatában komoly- és könnyűzenei hangversenyek, koncertek, film- és könyvbemutatók, színházi előadások, kiállítások, irodalmi-közéleti beszélgetések is szerepelnek.

Kedden a Szegedi Szimfonikus Zenekar Tóth Péter szerzői estjével várja a közönséget a Korzó Zeneházban, ahol első ízben csendül föl az egyetem zeneművészeti kara dékánjának In Memoriam Erkel Ferenc című műve.

Szerdán rendezik meg a bölcsészkaron a Magyar Könyvkiadók Napját, amelyen a könyvbemutatók mellett a többi között kerekasztal-beszélgetést rendeznek az e-könyvek terjedéséről és hatásairól.

Október 11-én tartják a mindig rendkívül népszerű színházi nyílt napot, amelyen a teátrum máskor rejtett zugaiba is bepillanthatnak a vendégek, vagy akár tánc- és beszédtechnika-órán is részt vehetnek.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.