2025. július 30., szerda - Judit
Április 22-én rendezik meg online formában az Erasmus+ program keretében a STORIE elnevezésű projekt zárókonferenciáját, melyen előzetes regisztráció után ingyenesen lehet részt venni.
Az 1990 óta Lipcsében megrendezésre kerülő Touristik & Caravaning Közép-Németország legnagyobb szakkiállítása. Vendégrendezvényként a Messe Stuttgart szervezésében valósul meg, elhivatott turisztikai szakemberek részvételével.
A világ vezető árnyékolástechnikai szakvására három évente kerül megrendezésre, de a Covid világjárvány miatt a szervezők és résztvevők legnagyobb sajnálatára 2024-re tették át a következő esemény lebonyolítását.
Hogy miért volt ez az előadás már a bemutatón hatalmas siker? Hogy miért van tele a színdarab klasszikusnak ígérkező l’art pour l’art-jelenettel, vetítéssel, verssel, dallal, és egyebekkel? És vajon hogyan indulhat el úgy az előadás, hogy még el sem kezdődött?
A modern magyar művészet egyik legkiemelkedőbb alakját, Rippl-Rónai Józsefet ismerhetik meg az érdeklődők a Magyar Nemzeti Galéria online tárlatvezetésén.
zombathely látványosságait 3D virtuális séta keretében mutatja be az érdeklődőknek.
2021-ben immáron harmadik alkalommal szervezzük meg a hazai építőipar legfontosabb szakmai szereplői számára létrehozott exkluzív eseményünket, az „Építőipar 2021” konferenciát.
|
Megnyílt az Extreme Park Budapest – mától…
Idén nyáron se hagyd ki a balatoni…
2025. július 26-án szombaton csobbanj velünk a…