2026. július 3., péntek - Kornél

Budapesten tartja Európai Kongresszusát az UNICEO, 2018. június 28-29.

1883

europen congressA szövetség több mint 20 országból érkező tagjai a Kempinski Hotel Corvinus-ban fognak találkozni, hogy a céges rendezvények jövőjéről értekezzenek. A rendezvény célja, hogy bemutassa a legújabb tendenciákat valamint erősítse az UNICEO tagok közötti tudásmegosztást. 

Az UNICEO bejelentette, hogy 2018. június 28-29-én, Budapesten tarja Európai Kongresszusát. A Kongresszus során az UNICEO tagoknak lehetőségük lesz megosztani és megvitatni a rendezvényekkel kapcsolatos tapasztalataikat, hogy munkájukat még hatékonyabbá tegyék, és hogy felkészülten álljanak a szakmájukkal kapcsolatos kihívások elé egy olyan világban, ahol a rendezvények iránti elvárások és az emberek közötti kapcsolatok folyamatosan változnak.

Az előadások és a work-shop-ok három fő téma köré épülnek majd: technológiai innováció és digitalizmus, teljesítménymutatók (KPI), amelyek segítenek a befektetési megtérülés (ROI) mérésben, továbbá a kulcstényezők a résztvevők motiválásához és elköteleződésük fenntartásához.

Debora Piovesan a szervezet alelnökének elmondása szerint; „Az első nemzetközi kongresszusunkat a vezetés és a kollektív tudás határozzák meg, amelyek ahhoz szükségesek, hogy megfontolt változásokat eszközölhessünk az iparágunkban; a technológiai fejlődés és innováció, azon belül is főként a mesterséges intelligencia és a kiterjesztett valóság területei azok, amelyek lényegi változásokat ígérnek. Kongresszusunk tehát egy kiváló alkalom a tagjaink számára, hogy többet tudjanak meg az innovációról, elmélyítsék tudásukat és megosszák egymással a pasztalataikat. Az UNICEO Kongresszust az üzleti élet és a rendezvényturizmus kulcsfontosságú szereplőivel, nemzetközi szervezetekkel, valamint UNICEO partnerekkel együttműködésben szervezzük meg.”

„Nagy megtiszteltetés Magyarország számára, hogy otthont adhat az UNICEO Európai Kongresszusának és ezzel megmutathatja a benne rejlő potenciált a vállalati rendezvényekért felelős legfőbb döntéshozóknak. A közösség magyar tagjai keményen dolgoznak azon, hogy a vendégeknek egy igazán emlékezetes eseményben lehessen majd részük és Budapestet a későbbiekben saját rendezvényeik helyszínéül válasszák.” – mondta Mantuano Mónika az UNICEO Magyarország elnöke.

(Forrás: Turizmus Online)
 
Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details