2026. május 22., péntek - Júlia, Rita

Eseményfigyelő

opelAgusztus közepén Szegeden az Opeleké a főszerep! Idén augusztus 16-án veszi kezdetét a Hungarian

hajduboszCsodálatos napok várnak a családokra a kellemes hangulatú városban, ahol egymást érik a felvonulások,

galibaGaliba a kis liba a névadója ennek a különleges gyerekrendezvénynek, amely sok humorral és

borhetA Balaton közeli város idén is megrendezi népszerű eseményét, amelyen színpadi előadások, gyermek és

szivak2A Hármas-Körös és a Tisza összefolyása Csongrád térségének fontos turisztikai helyszíne, ahol a Körös-torok tengerpartra

kocsag3A közvetlen Balaton-parti kemping heteken belül megnyithatja kapuit Balatonberényben. Csipkerózsika álmából ébreszti fel az

vonatbalIdén nyáron az egy évvel korábbiakhoz képest 8 százalékkal többen, 921 ezren szálltak vonatra,

kisvonatttA gumikerekű kisvonat Salgótarján városközpontja és az eresztvényi Madárpark (geopark látogatóközpont) között közlekedik október 20-ig,

Az ország leginformatívabb kalandparkja kétségkívül a Budakeszi Vadaspark melletti fenyőerdőben található, a kötélpályákon túl ugyanis itt két erdei tanösvény is várja a látogatókat. A Kalandparkban

parkanyHatáron átnyúló kerékpárkölcsönző-rendszert alakítanak ki Esztergomban és Párkányban. A Mária Valéria Bike családbarát és energiahatékony

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője