2026. június 12., péntek - Villő

Archívum

A Mahir Kiállítás és Rendezvény Kft. 2015 végéig építheti a Magyar Turizmus Zrt. standjait a külföldi kiállításokon, 750 millió forintért, írta a Világgazdaság.A korábbi szerződések általában egy évre szóltak, a…
Dél-Lengyelországban népszerűsítette tagjait a Turisztikai Hotel Klaszter a MT Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóság által 2013. október 8-án, 9-én és 10-én szervezett, három lengyel város érintő roadshow keretein belül -…
Öntisztuló üvegfelületek, antibakteriális padló, légszennyezettséget csökkentő beton, hőszigetelő–páraáteresztő festékbevonat – hogy csak néhányat említsünk a jövő építőanyagai közül. Az említett termékek azonban nem a képzelet szüleményei: már kereskedelmi forgalomban is…
Idén január 10. és 14. között, több mint 70 ország 800 kiállítójának társaságában vesz részt hazánk Közép-Európa legnagyobb szabadidős és utazási vásárán, a bécsi FERIEN Messén (www.ferien-messe.at). A négynapos, rangos…
{mosimage}A déli tartományok legnagyobb turisztikai seregszemléjét, a CMT követően a Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete a keleti területekre fókuszál. Két jelentős vásár is egyszerre került megrendezésre, ami nem lehetett akadálya…
A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) visszajáró vendége a tekintélyes, közel 40 éves múltra visszatekintő Utazás kiállításnak. Idén a rendezvény fókuszába a Főváros került, Budapest belföldi díszvendégi rangot kapott…
A 2015-ös kiválósági (Center of Excellence) díj után 2016-ban újabb elismerésben részesült a British Telecom (BT) hazai Regionális Szolgáltató Központja: ezúttal Kelet-Közép-Európa legjobb szolgáltató központjának választották a Budapesten és Debrecenben…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője