2024. május 10., péntek - Ármin

Esemény

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül.A nagyszabású fejlesztéshez 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.

Sanghaj után Budapesten szurkolhatunk az Olimpiai Kvalifikációs Sorozat magyar versenyzőinek. Június 20-23. között a Ludovika Campuson mérik össze tudásukat a BMX freestyle, a breaking, a gördeszka és a sportmászás legjobbjai az első Olimpiai Kvalifikációs Sorozaton. Az esemény a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új, kétfordulós kezdeményezése, a hazai állomás rendezésének jogát a NOB végrehajtó bizottsága ítélte oda Budapestnek. A versenyzők az eseményen megválthatják jegyüket a párizsi olimpiára. A budapesti rendezvény ingyenesen látogatható.

Április 20-21-én, éppen a Föld napja előtti hétvégén, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) egy játékra hívja a vállalkozókedvű bringásokat, aminek a keretében megkísérlik  körbetekerni a Földet. Nem lehetetlen, és most bárki részt vehet rajta, csak az ingyenesen letölthető Kerékpárosbarát applikációra és egy kerékpárra van  szükség. 

Három vadonatúj produkcióval bővül a Müpa 2024-es programkínálata, és mindhárom a jazz és a könnyűzene nemzetközi élvonalából érkezik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára. A legendás énekesnő, Dee Dee Bridgewater és kvartettje mellett Budapestre látogat hozzánk a legtöbb Grammy-jelöléssel büszkélkedő Take 6, az első turnéjának 10. évfordulóját ünneplő Postmodern Jukebox pedig dupla koncerttel várja közönségét. A jazz aktuális világsztárjai mellett a következő hetekben teret kapnak a műfaj feltörekvő, fiatal csillagai is.

A német Superbrands-szel szervezi első európai konferenciáját a Republic Group, április 11-én indul a jegyértékesítés a 2024-es rendezvényre. Közép-Európa egyik legnagyobb stratégiai és márkakommunikációs találkozója 2024 őszén Budapestről Berlinbe költözik. A BrandFestival több mint két évtizedes története igazi magyar sikersztori; a 2500 előadás és 13.500 regisztrált vendég mellett 4 kategóriában jutott a világ legjobb konferenciái közé.

Az Országos Étterem Hét vendégei által legjobbnak ítélt 22 étteremben április 15. és 21. között ismét lehetőség lesz megkóstolni a közönségkedvenc menüsorokat fix menüárakon. A Országos Étterem Hét során minden évben kiválasztják a legjobban teljesítő éttermeket, a legjobb konyhát és a legjobb kiszolgálást nyújtó vendéglátóhelyeket, amelyek három- vagy négyfogásos menüsorai az áprilisi ráadás héten ismét elérhetők lesznek – idézi fel a rendezvény szervezőinek közleménye.

29 millió forintos beruházás keretében megújul a tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen. Az április elején újranyíló kiállítás digitális innovációkkal, köztük egy virtuális kas és interaktív információs kioszkokkal gazdagodik, így új dimenziót nyitva a tatabányai bányászat történetének bemutatásában.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Májusi BETA aranyat ér!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

More details
33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2024. május 10-12.

Budai Palacsinta Piknik, 2024. május 10-12.

More details
Köszönjük Tóalmás!

Köszönjük Tóalmás!

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Kortárs Művészeti Fesztivál, 2024. május 17-19.

Kortárs Művészeti Fesztivál, 2024. május 17-19.

More details
Balatoni Hal- és Borünnep, 2024. május 17-20.

Balatoni Hal- és Borünnep, 2024. május 17-20.

More details
Szegedi Borfesztivál - Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2024. május 16-26.

Szegedi Borfesztivál - Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2024. május 16-26.

More details