2024. május 10., péntek - Ármin

Archívum

2018. március 18-a és 20-a között várja ismét a látogatókat a ProWein. A borok és szeszes italok szakvására a világ minden tájáról érkező több mint 6.600 kiállítója már ma lefoglalta…
2016. május 10-13. között kerül megrendezésre az analytica 2016, amely nemzetközi labortechnikai, analitikai és biotechnológiai szakvásár analytica konferenciával egybekötve. Az analytica 2 évenként a müncheni vásárterületen kerül megrendezésre, Európa legjelentősebb…
2016. február 24-március 1. között kerül megrendezésre Münchenben az INTERNATIONALE HANDWERKSMESSE, amely nemzetközi kézműipari vásár. A legutóbbi, 2015-ben megtartott kiállításon több mint 1000 kiállító mutatta be termékeit, szolgáltatásait több mint…
2016. május 30-június 3. között rendezik meg Münchenben az IFAT kiállítást, amely a víz-, szennyvíz-, hulladék- és nyersanyag-gazdálkodás világvására. A legutóbbi, IFAT 2014 vásárra 168 országból 135.288 látogató érkezett, valamint…
A Covid-19 koronavírus miatt a német szövetségi kormány az egyes tartományokkal közösen azt a döntést hozta, hogy 2020. augusztus 31-ig minden nagyszabású rendezvényt betilt. Ez az érvényben lévő rendelet vonatkozhat…
2015. november 10-13. között rendezik meg Münchenben a productronica 2015 kiállítást, amely az elektronikai fejlesztések és gyártások nemzetközi szakvására. A productronica a világ egyik vezető nemzetközi vására az innovatív elektronikai…
Európa nagyvárosai ünnepi díszbe öltöznek, és vásárok sokaságával várják a látogatókat. A Metropol összeállított egy kis ítzelítőt ezekről az európai adventi, karácsonyi vásárokról.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Májusi BETA aranyat ér!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

More details
33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2024. május 10-12.

Budai Palacsinta Piknik, 2024. május 10-12.

More details
Köszönjük Tóalmás!

Köszönjük Tóalmás!

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Kortárs Művészeti Fesztivál, 2024. május 17-19.

Kortárs Művészeti Fesztivál, 2024. május 17-19.

More details
Balatoni Hal- és Borünnep, 2024. május 17-20.

Balatoni Hal- és Borünnep, 2024. május 17-20.

More details
Szegedi Borfesztivál - Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2024. május 16-26.

Szegedi Borfesztivál - Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2024. május 16-26.

More details