2026. július 3., péntek - Kornél

Esemény Menedzser - péntek, 09 október 2020

Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány újabb ismeretterjesztő videóval jelentkezett, ezúttal a defibrillátor használatát mutatják be ismert arcok és regényes körülmények között.

Az analytica a szakma 2 évenként a müncheni vásárterületen megrendezésre kerülő világtalálkozója. Európa egyik legjelentősebb kongresszussal egybekötött szakvására, mely a kutatókat, az iparágakat és a

Négymilliárd forintos költségvetésű, angol-magyar koprodukciós filmet forgatnak nyolc hétig Magyarországon.

Megkezdődött az őszi turisztikai szezon. Az utazás téma iránt folyamatos, lassú emelkedés figyelhető meg az interneten,bár a lakosság 57%-a továbbra is bizonytalannak érzi az idei

Október 20-ától lesz elérhető a háziorvosi rendelőkben az influenza elleni térítésmentes védőoltás – közölte az országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs

A nyár folyamán újraindultak a magyar mozik, a több hónapos szünet után elsőként bemutatott Pesti Balhé című vígjátékra már mintegy 70 ezren váltottak jegyet. Az

Csütörtökön ünnepélyesen átadták a Királyrét fölé emelkedő Várhegy 359 méteres csúcsán magasodó, a környező fák lombkoronaszintjéhez igazított kilátót, közölte az Agrárminisztérium.

October 09, 2020

Túra, bor, Csopak

Jobbnál jobb gyalogos- és kerékpárostúra-célpontok, egy titokzatos, őskori festékbánya és számos geológiai különlegesség várja a kirándulókat a Csopakot, Lovast, Paloznakot, Alsó- és Felsőörsöt magában foglaló

Megújul az I. kerületi Önkormányzat arculata. A modern, fiatalos terv mellett a kerület a jövőben a Budavár elnevezést fogja használni.

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Október 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details