2026. június 10., szerda - Margit

Konferenciák, tréningek

Fiatal Vállalkozók Hete, 2024. november 25-29.

836

A Fiatal Vállalkozók Hetén idén is országos figyelem irányul a vállalkozó kedvű magyar fiatalokra. A november 25–29. között megrendezett eseménysorozat keretében 15 városban várják az érdeklődőket ingyenes programokkal, amelyek nemcsak az üzleti tehetség elismerésére és fejlesztésére fókuszálnak, hanem olyan aktuális problémákra is, mint a mesterséges intelligencia etikai kihívásai vagy a KKV-kat sújtó mentális egészségügyi válság. A rendezvény egyik csúcspontja az Év Fiatal Vállalkozója Díj átadása lesz, amely a magyar gazdaság utánpótlás-nevelésének kiemelkedő eseménye.

A Fiatal Vállalkozók Hete immár közel két évtizede Magyarország legnagyobb üzleti és karriereseménye, amely a fiatal vállalkozók támogatására és inspirálására jött létre. Idén november 25–29. között 15 városban várják az érdeklődőket, az események ingyenesen látogathatók. A központi programok keretében ismert üzletemberek és szakértők tartanak előadásokat, akik személyes történeteikkel és gyakorlati tanácsaikkal segítik a résztvevőket.

A rendezvény célja, hogy minden fiatal résztvevő inspirációt és azonnal alkalmazható tudást kapjon, amelyet beépíthet karrierjébe vagy vállalkozásába. Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke elmondta, hogy az eseménysorozat eddig is jelentős hatást gyakorolt a magyar gazdaságra: az események során rengeteg új vállalkozás született, üzleti kapcsolatok jöttek létre, és számos résztvevő talált új partnert vagy munkáltatót.

„A vármegyei eseményeinket a megyei vezetőink szervezik olyan fontos partnerekkel, mint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének helyi szervezete és a legfontosabb regionális cégek. Minden vidéki esemény olyan téma köré épül, amely a leginkább fontos az adott közösség számára. A központi rendezvényen pedig különböző témákat felölelő kerekasztalokban szerepelnek ismert és elismert szakemberek” – mondta a FIVOSZ elnöke.

Mentális egészség és M.I.

Az FVH idei programjában központi téma a kis- és középvállalkozások (KKV-k) mentális egészségügyi problémáinak kezelése. Az OECD friss jelentése szerint a KKV-k munkavállalói különösen kiszolgáltatottak, miközben a vállalatok csupán 20%-a tartja prioritásnak a dolgozók mentális egészségét. Ez a hiányosság nemcsak a munkavállalók életminőségét, hanem a vállalkozások termelékenységét is rontja.

A hét során olyan rendhagyó témák is szóba kerülnek, mint a mesterséges intelligencia sötét oldala vagy a showbiznisz kulisszatitkai. Az MI etikai kérdései, adatbiztonsági kockázatai és a technológia gazdasági hatásai kiemelt figyelmet kapnak, mivel a fiatal vállalkozók számára ezek a területek egyszerre jelentenek lehetőséget és veszélyt. Emellett a showbiznisz világa is megjelenik az eseményen, olyan előadókkal, mint Korda György és Balázs Klári, akik a szórakoztatóipar kevésbé ismert oldalairól beszélnek. A cél, hogy a résztvevők új perspektívát kapjanak arról, hogyan működnek a kreatív iparágak.

Keresik az év fiatal vállalkozóját is

A program egyik legfontosabb eseménye az Év Fiatal Vállalkozója Díj átadása, amelyre november 29-én kerül sor. Az elismerésre 18 és 45 év közötti fiatalok jelentkezhetnek, akik legalább három éve sikeresen működtetnek saját vállalkozást.

„Az Év Fiatal Vállalkozója Díj a legnagyobb presztízsű kitüntetéssé vált a kategóriájában és jó visszatekinteni, hogy a legtöbben, akik nyertek, a mai napig felívelő pályán vannak – mondta Kovács Patrik, a FIVOSZ alapítója az elismeréssel kapcsolatban, hangsúlyozva, az elmúlt másfél évtizedben a díj nyertesei bebizonyították, hogy vannak példaértékű fiatalok, akik nem csak sikeresek, de a környezetükre és a társadalmi hasznosságra is odafigyelnek.

Az év fiatal vállalkozójának november 24-ig lehet jelentkezni a fivosz.hu-n megtalálható díj kiírás szerint, az országos események színes programja és az ingyenes regisztráció pedig a fiatalvallalkozokhete.hu címen érhető el.

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Megjelent a legkisebbek krimije

Megjelent a legkisebbek krimije

More details
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

More details
Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

More details
Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője