2026. július 1., szerda - Annamária

Hírek, elemzések

A budapesti Advent Bazilika lett Európa legszebb karácsonyi vására

1709

Európa legszebb karácsonyi vásárának választották az Advent Bazilikát. A European Best Destinations független utazási portál 2019-es online szavazásán a Szent István Bazilika előtt megrendezett karácsonyi rendezvénysorozat több mint 39 448 voksot kapva nyert Bécs, Gdansk és Brüsszel előtt.

Ráadásul úgy, hogy minden eddigi szavazási rekordot is megdöntött egyúttal. A budapesti Advent Bazilika már 2018-ban is a látogatók egyik legnagyobb kedvence volt: akkor a második helyet szerezte meg a szavazáson, maga mögé utasítva többek között Prágát, Brüsszelt és Bécset.

Az idei, tíz napig tartó online versenyre 116 országból 289 714 szavazat érkezett, tavalyhoz képest ezúttal csaknem húszezerrel többen fejezték ki szimpátiájukat az Advent Bazilika mellett.

Európa immár legszebb karácsonyi vásárát kilencedik éve azzal az eltökéltséggel hozzák létre a szervezők, hogy az év végi rendezvénydömpingből kiemelkedve, a Szent István Bazilika előtti téren semmihez sem hasonlítható ünnepi atmoszférát teremtve, minőségi időtöltést nyújtsanak a látogatóknak - írják közleményükben a szervezők.

Az idén már megkülönböztető védjeggyé vált különleges gasztronómiai kínálat és minőségi kiállítók mellett a korábbiaknál is több programmal, tematikus napokkal, interaktív szelfiponttal és egy 12 méteres karácsonyfával várják a vendégeket, egészen január 1-ig.

Az Advent Bazilika az évek során Budapest egyik meghatározó turisztikai látványosságává, rendezvénysorozatává vált. Mint minden évben, így idén is azzal a szándékkal szerveztük meg, hogy az eseménnyel hozzájáruljunk Budapest és Magyarország turisztikai vonzerejének növeléséhez. A versenyben való részvételünk is azt a célt szolgálta, hogy az Advent Bazilika mellett ráirányítsuk a figyelmet a fővárosra. Büszkék vagyunk az eredményre, hatalmas öröm, hogy ilyen erős visszajelzést kaptunk a látogatóktól. Hálásan köszönjük mindenkinek, aki ránk szavazott!

– írták közleményükben a szervezők.

Forrás: origo.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője