Nyomtatás

Európában a Müpa közönsége hallhatja először élőben Ólafur Arnalds legújabb lemezét

295

2018-ban szinte megbabonázta a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönségét, 2022. június 26-án pedig visszatér a Müpába az elektroakusztikus zene izlandi zsenije, Ólafur Arnalds, aki Budapesten indítja világ körüli turnéjának európai szakaszát. 

Ólafur Arnalds koncertje több mint egyszerű zenei élmény: a szinte tökéletes harmóniában megkomponált hangzás és színpadkép olyan misztikus zenei utazásra viszi az embert, hogy a másfél óra elteltével úgy áll föl a bársonyszékből, mint aki egy mély meditáción vett részt. Ki hinné, hogy ugyanaz a fiatalember, aki ezt a léleksimogató zenét megálmodta, tizenévesen hardcore rockzenekarok dobosaként szerzett magának hírnevet szülőhazájában? Ugyan gyerekkora óta foglalkozik komolyzenével – saját bevallása szerint kiskorában nagyanyja „kényszerítette” arra, hogy Chopint hallgasson –, eleinte esze ágában sem volt ebből karriert csinálni. Húszéves korában megjelent első albuma azonban már jócskán eltávolodott a keményebb műfajoktól; a mára már gyakorlatilag a névjegyévé vált „neoklasszikus” stílusvilágban az akusztikus hangszerelést finom elektronikus loopokkal és ambientes elemekkel ötvözte. Egyedülálló zenei világa óriási sikert aratott, leginkább az európai kritikusok körében, és szinte berobbantotta a kortárs klasszikus popzenei színtérre. A szélesebb körű népszerűséget mégis az hozta meg számára, amikor a posztrock izlandi kulcsegyüttese, a Sigur Rós felkérte közreműködőnek európai turnéjára.  

Arnalds kivételes zenei érzékenysége minden munkájában félreismerhetetlenül jelen van, legyen szó filmzenéről (ő szerezte az Oscar-díjas Olivia Colman és David Tennant főszereplésével készült népszerű krimisorozat, a Broadchurch zenéjét és a Chris Evans nevével fémjelzett Defending Jacob sorozat főcímdalát is) vagy balettról (2009-ben a brit koreográfus, Wayne McGregor Dyad 1909 című darabjához komponált zenét). Talán legismertebb kollaborációja a hozzá hasonló stílusban alkotó zenésztársával és jó barátjával, Nils Frahmmal jött létre. Több közös projekten is dolgoztak, amelyeket a szerencsések élőben is hallhattak, hiszen a két zseni több alkalommal is adott közös koncertet Budapesten.

Az együttműködések legújabb, some kind of peace című albumán is kiemelt szerepet kapnak. A korong rögtön egy igen erős vendégszereplővel indít: a brit DJ-producer, Bonobo nagy örömmel vállalta a felkérést. A Loom alapjait egy, az izlandi hegyekben tett többnapos kempingezés és túrázás után alig pár nap alatt rögzítették Arnalds saját, a reykjavíki kikötőben lévő stúdiójában. Mellette a Josín művésznéven alkotó német énekes-dalszerző, Arabella Rauch és a szintén izlandi énekesnő, JFDR, vagyis Jófríður Ákadóttir is hallható egy-egy dalban. A vendégzenészek kiválasztása nem volt véletlen, mindannyian szoros barátságot ápolnak Arnaldsszal. „Ezek az emberek mind velem voltak az életem egy pontján – mesélte nemrég egy interjúban. – Furcsa lett volna egy ilyen intim albumot készíteni, és nem bevonni a barátaimat a folyamatba. […] Annyira személyes lett, hogy még most is csak keresem rá a szavakat. Nagyon fontos volt számomra, hogy az album a lehető legőszintébb módon mesélje el a történetemet.”

A 2020-ban megjelent korongot az egekig magasztalták a kritikák, eddigi legkomplexebb és legkifinomultabb munkájának nevezve azt. Bár a lemezbemutató turnéra várni kellett egy kicsit, a 2022 májusában induló körút annál nagyobb koncertélménnyel kecsegtet, ami a lemezanyaggal párban a szerző eddigi legkitárulkozóbb, ugyanakkor legnyersebb előadásait ígéri. 

Ólafur Arnalds várva várt budapesti koncertjére a jegyértékesítés 2021. december 14-én, kedden 10:00-kor indul a Müpa weboldalán és jegyirodáiban.

Ólafur Arnalds
2022. június 26., vasárnap 20:00-22:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Az esemény Facebook-oldala: facebook.com

További információk és jegyek: https://bit.ly/Olafur_Arnalds_Mupa

| Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek