2026. július 1., szerda - Annamária

Események

Spanyol ízek versenye a Food Truck Show-n!

929

A spanyol ízvilágok versenyét is megrendezik a hétvégi, nemzetközi lóversennyel egybekötött Food Truck Show-n. Készül vega lecsó spanyol paprikából, spanyol sonkás gofri, spanyol véres hurka vaslapon sütve és speciális sangriát is kínálnak az italos autók.

Már hagyomány – amennyiben a járvány nem szól közbe -, hogy az őszi Nemzetközi Lóverseny és Food Truck Show-n egy-egy ország ízeit hívják vendégségbe a szervezők.

„Minden évben szeretnénk motiválni a magyar streetfood-osokat, hogy kimozdulva a saját világukból alakítsák át a meglévő termékeiket vagy találjanak ki egy újabb fogást a vendégek tiszteletére. Idén a guruló éttermek a spanyol konyha ízeivel dolgozva, az ország tradicionális ételeivel vagy tálalási formáival indulhatnak a megmérettetésen, amelynek eredményhirdetését vasárnap 18.00 órakor tartjuk” – mondta V. Horváth Zoltán főszervező.

A versenyételeket kisebb kóstolótálakban kínálják a truck-ok, amelyet a szakmai zsűri és a közönség is értékel. A rendezvényen résztvevő 50 autó közül lesz olyan italos, aki sangriával, vagy cortádóval készül, és az ételes kocsik is komolyan munkálkodnak az extra fogásokon. Ami már biztos, az étlapokon szerepel majd spanyol véres hurka vas lapon sütve; spanyol paprikából készült vega lecsó; sós, spanyol jamón sonkás gofri; paradicsomos babragu, füstölt mangalica bacon-nel és csülök chorizzo darabokkal; karemellel töltött churros vanília fagyival;  pulled pork gazpacho és sok más ételkülönlegesség.

A szeptember 10-12 közötti Nemzetközi Lóverseny és Food Truck Show idén először ingyenesen látogatható!

| Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője