2026. július 3., péntek - Kornél

Archívum

Mobilapplikáció készült a Papp László Budapest Sportaréna használatához a látogatóknak, illetve jövő januártól készpénzmentessé válik a csarnok - közölte a létesítmény cégvezetője. Lak Tibor elmondta: az applikáció segítségével a látogatók…
Magyarország 2030-ig szóló turisztikai stratégiájának szakmai egyeztetését kezdte meg az MTÜ augusztus 30-án. A budapesti Larus Rendezvényközpontban tartott, nem sajtónyilvános eseményre meghívott szakmabeliek prezentációt hallgathattak meg, amelyet a PricewaterhouseCoopers (PwC)…
A világ nagyvárosaiban lévő fák évente több mint 500 millió dollár értékű „szolgáltatást nyújtanak” azzal, hogy tisztábbá, élhetőbbé teszik a városi környezetet – számította ki egy nemzetközi kutatócsoport. Az Ecological…
Székesfehérvár is pályázik a 2023. évi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) cím elnyeréséért - jelentette be a település polgármestere. Az önkormányzat közleménye szerint Cser-Palkovics András a város Szent István-napi ünnepi közgyűlésén jelentette…
A kormány a következő években 387,5 millió forintot fordít a 2021-es vadászati világkiállítás megrendezésére Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke tavaly februárban jelentette be, hogy - 1971…
A Futureal-csoport 150 millió euró (mintegy 48 milliárd forint) értékű hitelszerződést kötött az UniCredit által vezetett banki konzorciummal. Buda egyik legnagyobb bevásárlóközpontjának fejlesztését az UniCredit és az Erste Csoport azonos…
A 2020-as Dubaji Világkiállításon történő magyar részvételről döntött a kormány; a szervezési és lebonyolítási feladatok ellátásáról a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) gondoskodik. A hétfői Magyar Közlönyben közzétett kormányhatározat szerint a…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details