2026. július 1., szerda - Annamária

Archívum

Állandó land art kiállítás nyílt a Balaton-felvidéken

1680

A látogató múzeumokban vizsgálta az alkotást, miközben a művészek a természetben vizsgálták a tájat, majd azt mondták, hogy ebből nem lesz vándorkiállítás, mert a mi munkáink éppen ide, ebbe a tájba valók.

Így történt, hogy létrejött, egy állandó kiállítás az anyatermészetben a Kapolcs és Vigántpetend határán lévő mezőn HÍD Tájművészeti Ösvény néven.

Április végén avatták fel a 3 kilométeres túraszakaszon 13 művész egy-egy köztéri alkotását, amelyet nemcsak ide helyeztek, hanem kifejezetten ide is álmodtak meg. Ezzel Kapolcs is felrajzolta magát a tájművészet nemzetközi térképére.

A műveket alkották:

Balázs Péter, Becskei Andor, Freund Éva, Kövics Milán, Kő Boldizsár, Kunszt Kollektív, Szanyi Borbála, Szirmai Nóra, Szurdi Éva, Tóth Eszter, Turcsány Villő

| Forrás és fotó: turizmusonline.hu

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője