Nyomtatás

Avasi Borangolás, 2023. május 11-13.

2023-04-24 399

Idén immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Avasi Borangolást Miskolcon, ahol május 11. és 13. között hatvannyolc programhelyszín és kilencvenhét borászat várja majd a "borangolókat".

A megyeszékhely önkormányzatának közleménye szerint kinyit huszonnégy magánpince és huszonkét gasztronómiai szolgáltató termékeiből válogathatnak majd az érdeklődők, akiknek húsz helyszínen ötvenöt fellépő "húzza majd a talpalávalót". Idén először kap önálló színpadot a rendezvényen a hip-hop, de a rock, a pop, a jazz és a folk műfajok kedvelőinek sem kell aggódniuk.

Többek között fellép a Djabe, a Loop Doctors, a Jazz Inside, a Csak zenekar, a Bíborszél, a Zenegép, az Ildi Rider, a Ritmiklift, a Zenemi!, a MiniArtűr és Sub Bass Monster is, az avasi református templomban pedig Auth Csilla, Horváth Ádám és Kántor Bogi adnak koncertet. A "borangolók nótáját pedig az Agyagbanda és a Számadó Zenekar húzza majd el" - írták.

A XI. Avasi Borangolás tiszteleg az 1973-as Miskolci Rockfesztivál előtt is, amelynek ötvenedik évfordulójára emlékfesztivállal készülnek Diósgyőrben. Ennek apropóján négy miskolci zenekar ad közös "BORPOP-koncertet" az Amfiteátrumban, saját stílusukban előadva egy-egy olyan dalt, amely elhangzott a 73-as fesztiválon.
Nagy választék lesz borokból is, ott lesz Áts Károly és az év borászai, a Bock Borászat, Maul Zsolt, Németh Janó, a Demeter borászat, a Disznókő Szőlőbirtok, a Sanzon Tokaj, a Cardium Borászat, a Grand Tokaj, az Ikon Borászat és a Hilltop. Lesz Szekszárd tér, Mátra tér, Felvidéki utca, illetve Tokaj sor is, ahol akár a tájegységre koncentrálva is megkóstolhatják majd a résztvevők a borvidékek legkiválóbb borait - közölték.

Mint írták, a sportok kedvelői sem maradnak ki, hiszen megrendezik az "AVASember-kupát" és a "kisAVASember-kihívást" is, emellett a borangoláson változatos programok várják a családokat és a gyermekeket. Lesznek kutyás rendezvények, szakmai programok, valamint kézműves vásár és pinceszépségverseny is. Hozzátették, az idei fesztivál minden eddiginél zöldebb és környezetbarátabb lesz.
A Miskolczi Borbarátok Társasága egyesület tizenegy éve tűzte ki céljául a tradicionális miskolci pincekultúra hagyományainak újjáélesztését, és ez a szándék hozta létre az Avasi Borangolást - idézték fel a közleményben.

| Forrás: turizmusonline.hu | Fotó: borangolas.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek