Nyomtatás

Ökovárost építhetnek a gyerekek az Árkádban

2018-02-22 589

panelMa kezdődött az idei Ökováros Hét, amely egészen vasárnapig várja az érdeklődőket a pécsi Árkádban. A program célja megmutatni a pécsiek és a gyerekek számára, hogyan lehet fenntarthatóvá tenni, újjá építeni a várost. Az ökováros építőjáték ezen a héten minden nap 10-18 óráig érhető el.

A több száz elemből álló játékban mindenki kipróbálhatja magát. A programot legfőképp általános iskolásoknak szervezték, akik így játékos formában sajátíthatják el a környezettudatosságot.

Lettner Gabriella, a program felelőse elmondta lapunknak, a város szinte minden általános iskolájából jelentkeztek csoportok. A kisiskolások egy órás intervallumban, játékos formában hallhatnak a környezettudásságról, és formálhatják kedvük szerint a várost.

– Hogyha olyan városban szeretnétek élni, ahol sok fa van, kevés benzingőz, akkor most, ezen az eseményen, ti is kitalálhatjátok ennek a módját, még ha csak játékosan is – mondta megnyitóbeszédében, a gyermekekhez szólva az Összefogás Pécsért egyesület elnöke. Kővári János azt is hozzátette, a játéknak többek között az a célja, hogy megnézzük, mi mindent kell átalakítani még a városon. – Fontos, hogy több zöld terület legyen, és alternatív energiaforrásokat használjunk minél többen, és lehetőség szerint inkább a tömegközlekedést válasszuk autóink helyett, így tisztább lesz a levegő és élhetőbb a városunk.

PNL

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek