Nyomtatás

Borjog és Bormarketing Konfrencia, 2018. március 1.

2018-01-05 658

bor1Március 1-én rendezik meg a Borjog és Bormarketing 2018 Konferenciát, amelynek már a programtervét is nyilvánosságra hozták, sőt már elindult a jegyértékesítés is! A Borjog és Bormarketing Konferencia indulása óta évről évre világos célokat fogalmaz meg, és mindenekelőtt hathatós felülete kíván lenni a magyar borért dolgozó szőlészeknek,...

.

...szakmai  borászoknak szakmai szervezeteknek, kormányzati szereplőknek A hivatalos megnyitó után a Magyar Turisztikai Ügynökség, illetve a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa köszöntőjével veszi kezdetét a Prónay Bence és Rókusfalvy Pál szervezésében megrendezendő konferencia. 

A konferencia plenáris szakasza – az esemény címének megfelelően - két fő témakörrel foglalkozik: az aktuális borjogi és bormarketing kérdésekkel.
A konferencia első részben mindig kiemelt figyelmet kap az ágazat jogi környezetének egyszerűsítése és az adminisztrációs terhek csökkentése, hiszen ez a borászok által megfogalmazott egyik legfőbb, általános igény, amely nem csupán hazánkban, hanem nemzetközi szinten is a fontos elérendő célok között szerepel. Emellett ebben a részben az egyik leginkább várt téma mindig a kormányzat tájékoztatása a várható fejlesztésekről és támogatásokról, hiszen itt valóban minden alkalommal húsbavágó kérdések kerülnek terítékre. Ez alkalommal is beszédes Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára előadásának címe: Milliárdok az ágazat szolgálatában.

A konferencia második részében hangsúlyosan a bormarketing kérdések kerülnek terítékre, amikor az ágazati szereplők közösen vizsgálják a magyar bor lehetőségeit, egyeztetik céljaikat és ismertetik a vállalt feladatokat.

A konferencia szintén fontos törekvése, hogy a gazdasági szempontok megjelenítése mellett megfelelő hangsúllyal emelje ki a mértékletes borfogyasztás, a borkultúra fontosságát, ezen előadások között különösen izgalmasnak ígérkezik Dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos úr előadása. A konferencia történetében első alkalommal képviselteti magát az előadók között a NAV, dr. Zámbó Péter dandártábornok úr, a szervezetet bűnügyi főigazgató-helyettesének személyében, aki várhatóan egy akciókban bővelkedő előadásban ismerteti a szervezet ágazatot is segítő stratégiáját.

A konferencia szervezői ezúttal is véleményformáló nemzetközi előadókat kértek fel előadónak: Kanadából érkezik John Szabó Master Sommelier, a Volcanic Wines könyv nemzetközileg ismert és elismert szerzője, Marius Berlemann a ProWein igazgatója és Dr. Ignacio Sanches Recarte az európai borágazati vállalkozásokat képviselő szervezet (CEEV) főtitkára. Az eseményt minden alkalommal egy interaktív bormarketing kerekasztal beszélgetés zárja – a felkért szakembereket „Bormarketing hangsúlyok 2020-ig” témában kérdezhetik majd a résztvevők.

Időpont:  2018. március 1.
Helyszín:  Boscolo New York Palace
Információ: www.boraszportal.hu

 (Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek