2024. május 12., vasárnap - Pongrác

Történelmi és várjátékok, várak

Csókakői vár

7425

Csókakő vára különleges régészeti – műemléki érték: Fejér megye lényegében egyetlen középkori eredetű, s a török hódoltság idején is használatban maradt vára. A "klasszikus" lovagi hadviselés idején emelt sziklavár a végvári harcok korára már nem tartozott a kulcsfontosságú erősségek közé: így a 16-17. századi modernizálódások középkori részleteit alig tüntették el átépítésekkel.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Csókakő vára a 13-16. század folyamán a térség Székesfehérvár utáni legjelentősebb hatalmi- igazgatási központja volt, a megye területének csaknem egynegyedére kiterjedő váruradalom székhelye. Ugyanakkor egyike azon kevés erősségeknek is, melynek pusztulása nem kötődött a Habsburg várrombolási hullámhoz, csupán az évszázados elhanyagoltságból adódó enyészettel kellett megküzdenie.

A török távozásával a Hochburg-Lamberg grófi család kezére került vár az 1800-as évekig viszonylagos épségben állt, csak ekkortól vette kezdetét közönséges állagromlása, spontán lepusztulása.

A helyi várbarátpkak köszönhetően a helyreállítás elkezdődött, és a szebb napokat látott várat minden év nyárutóján történelmi fesztivállal ünneplik.

Helyszín: 8074 Csókakő, külterület

Nyitva tartás: A vár - az alsóvár régészeti feltárással érintett területeinek kivételével - saját felelõsségre, világos napszakban, ingyenesen látogatható!

További információ:
Túravezetés elõzetes bejelentkezéssel csak telefonon igényelhető:
+36 (22) 422-260
+36 (20) 253-50-41
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
http://varbarat.freeweb.hu

(Esemény Menedzser)

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Májusi BETA aranyat ér!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest FotóFesztivál, 2024. május 12-ig

Budapest FotóFesztivál, 2024. május 12-ig

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

More details
Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

More details
33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2024. május 10-12.

Budai Palacsinta Piknik, 2024. május 10-12.

More details
Köszönjük Tóalmás!

Köszönjük Tóalmás!

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Kortárs Művészeti Fesztivál, 2024. május 17-19.

Kortárs Művészeti Fesztivál, 2024. május 17-19.

More details