Nyomtatás

Komplex turisztikai fejlesztés Mezőtúron

334

A projekt keretében kerül sor a városháza felújítására és egy interaktív várostörténeti kiállítás megvalósítására, az egykori kovácsműhely komplex rekonstrukciójára és többcélú hasznosítására, valamint turisták részére elektromos kisbusz beszerzésére.

Szintén e projekt keretében valósul meg a városháza szomszédságában található kikötő fejlesztése is, amellyel az önkormányzat az aktív és a vízi turizmusban rejlő lehetőségeket aknázza ki. A kikötő fejlesztése az első lépés a várost kettészelő és a településképet meghatározó Hortobágy–Berettyó-főcsatorna rekultivációjára, amelynek a turisztikai hasznosítására kidolgozott tervekkel rendelkezik az önkormányzat.

Mezőtúr 1920-as években emelt neobarokk jellegű városházája az első városháza Magyarországon, amelyben felújítása után egy interaktív várostörténeti kiállítás is helyet kapott.

Városháza

A kiállítás több szinten, valamint a torony egyes szintjein került kialakításra. Szó esik Mezőtúr városának átfogó birtokviszonyairól, a századforduló koráról, a múlt évszázad elejének speciális közegéről, építészetéről és annak változásairól, sajtótörténetéről, valamint néhány évtizedének képi anyagáról, visszaemlékezéseiről nyújt részletes áttekintést.

A városháza tornyából páratlan kilátás nyílik a településre, a városháza mögött lévő Hortobágy–Berettyó-főcsatornára, valamint az alföldi tájra.

Kovácsműhely

Mezőtúr egyik máig fennmaradt, jellegzetes, a település életformájában egykor kiemelt szerepet játszó kovácsműhelyében új interaktív kiállítás került berendezésre. A patkolószínben megismerkedhetnek a látogatók magával a kovácsmesterséggel, főbb munkaterületeivel és legkülönfélébb portékáival, miközben sor kerül egy alkalmassági megmérettetésre is.

A patkolószín után a látogatók megérkeznek a vas megmunkálására szolgáló térbe, amelyben egykor tűzmesterek végezték mindennapi, különleges erőt kívánó tevékenységüket.

A műhely különlegessége, hogy legutolsó, még élő tulajdonosa egykor e falak között űzte a vasverés mesterségét. Neki köszönhetően máig megőrződtek a kiállítás keretében bemutatott munkaeszközök.

Visual guide

A projekt keretében készült visual guide rendszer három nyelven (magyar, angol és német) elérhető alkalmazás a két új kiállításon – városháza és kovácsműhely – és egy Mezőtúr látnivalóit bemutató sétán vezeti végig a látogatót. A városi séta során a város szíve, a Kossuth tér és környéke is bebarangolhatóvá válik a hiteles történeti adatok mellett az érdekességek és a történetmesélés révén.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek