2026. július 1., szerda - Annamária

Turizmus

A két legnépszerűbb koncepcióterv összevonásával fejlesztik a pécsi Misinát

622

A pécsi Misina Étterem egykori épületének és környékének fejlesztését célzó Misina Ötletbörze önkormányzati ötletpályázata február közepén zárult le, nagyon szoros versenyben. A két legtöbb szavazatot az Aktív Misina és a Családi Misina kapta, a két koncepciótervet most összevonva valósítják meg.

A Misina fejlesztésére összesen 35 pályamű érkezett tavaly szeptember végéig, amelyek közül egy nyolcfős szakmai zsűri választotta ki a legjobb ötöt, készítői 100-100 ezer forintos jutalmat nyertek.

Az öt nyertes pályamunkából decemberre készült el a szavazásra bocsátott három megvalósítható koncepcióterv: az „Aktív Misina” egy mozgás- és túraközpont kialakítását célozta, a „Családi Misina” egy családcentrikus közösségi tér megépítését tartalmazta, míg az „Interaktív Misina” koncepciójában egy bányászati kiállítást vázoltak – írja a Pécs Ma.

Összesen több mint 19 ezer szavazat érkezett a tervekre. Ugyan a versenyt az „Aktív Misina" nyerte mindössze 25 szavazattal, de a hajszálnyi különbség miatt a második legnépszerűbb „Családi Misina" koncepciótervből is beépítenek elemeket a megvalósítás során – mondta Bognár Szilvia alpolgármester.

A háromszintes épület mellett helyet kap egy felnőtteknek szóló kültéri edzőrész nyújtó- és erősítőelemekkel, valamint egy külföldi példák alapján tervezett gyermekjátszótér is, csúszdákkal és különféle mászókákkal.

A legfelső, nyitott szinten egy panorámás bárt alakítanak ki, az épület teraszáról pedig, a környező fák lombjai felett, egy kilátórész is nyílik majd.
Az engedélyezési tervek készítése már folyamatban van. A tervek szerint jövő tavasszal kezdődhetnek meg a munkálatok a Misina-tetőn és 2022 végére készülhet majd el a központ.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője