2026. július 3., péntek - Kornél

Turizmus

Megnyílt a Willis Hotel Zalaegerszegen

916

Az egykori zalaegerszegi Hotel Balatonból alakították ki a kínai tulajdonban lévő Willis Hotelt, melyet szombaton nyitottak meg ünnepélyes keretek között.

Vej Vej Csang, a négycsillagos hotel igazgatója, a tulajdonos család képviseletében felidézte, hogy 2017-ben vásárolták meg a hotel épületét és kezdték el a fejlesztést. A korszerűsítéssel 64 szobás hotelt alakítottak ki, amelynek 100 férőhelyes konferenciaközpontja, 120 személyes étterme és 1000 négyzetméteres wellness-központja is van. Korábbi közlés szerint a beruházás értéke meghaladja az egymilliárd forintot.

Kereskedelmi, turisztikai, rekreációs célú hotelkomplexumot alakítottak ki a jelentős fejlődés előtt álló Zalaegerszeg belvárosában – mondta a szállodaigazgató.

Az átadóünnepségen Schanda Tamás államtitkár elmondta: szükség van arra, hogy a turizmus is működjön, szükség van beruházásokra, olyan intézményekre, amelyek munkahelyeket hoznak létre. Emlékeztetett arra, hogy a turizmus Magyarország egyik legsikeresebb ágazata, a pandémia viszont sokat ártott a szektornak.

Nem ellentmondás ugyanakkor, hogy a világjárvány közepette avatnak fel egy szállodát, mert Magyarországnak működnie kell, nem engedhető meg, hogy a vírus még egyszer megbénítsa az országot – jelentette ki az államtitkár.

vejvej2A Willis Hotel lobbija az ünnepélyes megnyitó napján

A zalai megyeszékhely kutatás-fejlesztési központtá válik, ahol a legújabb csúcstechnológia jelenik meg. Itt gyártják majd a világ legmodernebb tankjait is, amelyhez egy tesztpálya is kapcsolódik, a gyártáson kívül pedig fejlesztéssel is foglalkoznak a hadiüzemben, amely a beszállítókkal együtt mintegy félezer embernek nyújt majd megélhetést – mondta az államtitkár.

Balaicz Zoltán polgármester arra emlékeztetett, hogy eredetileg 1981-ben nyílt meg a szálloda Balaton Hotel néven, ami 1985-ben társalgóval, 2000-ben konferenciateremmel bővült, 2004-ben pedig elkészült a fedett élményfürdő. A 2008-as válság következményeként a hotelt 2010-ben bezárták, majd 2017-ben került egy kínai befektetőcsoport birtokába, és az idén októbertől fogad újból vendégeket.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details