2026. július 3., péntek - Kornél

Turizmus

Félmillióan utaztak vonattal a Balatonra egy hónap alatt

623

Sikeresek az új balatoni jegytípusok, és a megnövelt szállítókapacitásnak köszönhetően folyamatosan növekszik a vonatozó kerékpárosok száma is. Jól látszik, hogy az itthon nyaralók továbbra is számítanak a vasúttársaságra.

A Balaton déli partjára 335 ezren, az északi partra pedig közel 164 ezren érkeztek vonattal az elmúlt egy hónapban. A MÁV-START több új jegytípus bevezetésével is igyekszik az utasok kedvében járni. Idén nyáron például már lehetőség van a Balaton 24 és a Balaton 72 jegyekkel is utazni, bevezetésük óta már ötezernél is több kelt el – olvasható a MÁV Zrt. közleményében.

Mint írják, a MÁV-START folyamatosan bővülő szolgáltatásokkal kíván eleget tenni az egyre növekvő kerékpárszállítási igényeknek. A hosszú távú fejlesztési program célja, hogy minden vonaton biztosított legyen a kényelmes, kiszámítható kerékpárszállítás, hiszen ezt a népszerű szolgáltatást évente több mint háromszázezren veszik igénybe országszerte, a vasúttársaság összesen 655 kerékpárszállító funkcióval is rendelkező járművét használva.

Az egyik kiemelkedő célpont a Balaton partja, ahol a közelmúltban végrehajtott pályafejlesztéseknek köszönhetően megtöbbszöröződött a vasúti kínálat, a kerékpárszállítási kapacitás, és rövidült a menetidő, 30-45 perccel közelebb került a balatoni térség a fővároshoz. Idén nyáron már mintegy 24 ezer biciklit szállítottak a vonatokon, majdnem negyedével többet, mint tavaly.

Az étkezőkocsik kínálata a pénztárcabarát árazásnak is köszönhetően változatlanul vonzó, az utasok átlagosan 1390 forintért fogyasztottak a közkedvelt, streetfood jellegű ételekből. A tavaly megismert START és az idén bevezetett Classic Burgerekből a szezon kezdetétől az első hónapban összesen 649 darab, csapolt sörből pedig 2107 korsó fogyott – írják.

A vasúttársaság továbbra is hangsúlyosan kéri az utasokat, hogy a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében jegy- és bérletvásárláskor részesítsék előnyben a MÁV-applikáció használatát és az e-vonatjegy váltását.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details