Nyomtatás

Két új hajójárat indul a Dunakanyarban 500 forintos jegyárral

458

A dunakanyari körjáratához kapcsolódva két új hajójáratot indít péntektől Esztergom és Zebegény között, illetve a Szentendre-Leányfalu-Tahitótfalu-Visegrád vonalon a Mahart PassNave Kft.

A rövidebb útvonalon naponta kétszer, a hosszabb járaton naponta egyszer indulnak hajók. A jegyár mindkét útvonalon 500 forint lesz, és az utazás megszakítható, ez lehetőséget nyújt a Dunakanyar felfedezésére – jelentette be a dömösi kikötőben tartott sajtótájékoztatón Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

zebegenA hajójáratok összekötik a Dunakanyar településeit

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte, a Mahart állami tulajdonú cégként "a turisztikát érintő válságos időkben mintát mutat, hogyan lehet a mostani helyzetet kihasználni, a magyar utazóközönséget kiszolgálni".

A dunakanyari körjárat népszerűségét mutatja, hogy a hétvégén 4000 utast szállítottak és a társaság készül a harmadik hajó üzembe állítására az útvonalon, számítva a Felvidékről érkező turistákra – mondta el Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezetője.

A körjáratról azután döntött a társaság, hogy rövid idő alatt népszerű lett a Nagymaros és Zebegény közötti vonatpótló hajójárat, amelyet azért indítottak, mert június közepén kő- és sárlavina öntötte el a vasúti síneket és a közutat.

A hop on–hop off körjárattal, amely július 3-án indult el, a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád vonalon lehet hajózni napijegy váltásával. Az utasok bárhol leszállhatnak, sétálhatnak, túrázhatnak vagy akár kerékpározhatnak, majd bármelyik következő járattal folytathatják tovább a hajózást az adott napon belül. A Kajla útlevéllel rendelkező diákok augusztus 31-ig díjmentesen utazhatnak az ezen az útvonalon közlekedő kirándulóhajókan.

A dunakanyari hajójáratok részletes menetrendje itt érhető el>>

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek