Nyomtatás

A debreceni repülőtér ismét nyitva

779

A koronavírus-járvány miatti több hónapos leállást követően 2020. június 16-án újraindult a forgalom a debreceni repülőtéren - írja az AIRportal.hu.

A debreceni reptér forgalmának március 24-i leállását követően az első menetrend szerint közlekedő járat a Wizz Air W6 7861 számú járata volt, amely Debrecenből a hollandiai Eindhovenbe repült június 16-án. A Wizz Air közlése szerint a következő hetekben Debrecenből Eindhovenbe hetente kettő, London-Lutonba hetente három járat üzemel.

Június végétől a légitársaság Lárnaka (heti 2), Mallorca (heti 1), Párizs-Beauvais (heti 1), Tel-Aviv (heti 2) irányába is repül Debrecenből, utóbbi két repülőtérre július második felében már heti 3-3 járat közlekedik. Július első felében a Debrecen-Luton útvonalon a járatok száma heti négyre, majd a hónap második felében heti tízre emelkedik, Eindhoven irányába július második felében pedig már heti három járat repül majd. A Wizz Air a korábban tervezetthez képest jelentősen megnyirbálta a debreceni bázis menetrendjét, a Cívis Város repülőterén állomásozó gépeinek számát kettőről egyre csökkentette.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek