2026. július 1., szerda - Annamária

Turizmus

Fejlesztések Szigligeten: megújul a vár és a strand is

990

Nyárra megújulhat a szigligeti vár, fejlesztik a település strandját is. A járványhelyzet elmúltával, lehetőség szerint még a nyáron szeretnének látogatókat fogadni – közölte kedden az MTI-vel a település polgármestere.

Balassa Balázs (független) elmondta, hogy 530 millió forintból újul meg a település vára, a tavaly kezdett fejlesztésből 60 millió forintot az önkormányzat biztosít.

Felújítják a várkaput, vizesblokkot építenek, a vár felső részében lévő épületek többsége fölé tető kerül, ahol kiállítótereket hoznak majd létre, több mint 600 köbméter kőfalazatot emelnek, a palotaszárny téglaboltozatot kap. Az épület Bencés tornya kétszintessé vált, több helyen deszkaburkolatos átjárók, közlekedők épültek – mondta a polgármester.

A kialakítandó interaktív kiállítóterekben a látogató megismerhetik a középkori vár mindennapjait, Szigliget és a vár birtokosait, az építés történetét, a harci eszközöket, fegyvereket, valamint a Balaton-felvidék végvárrendszerét, a végvári harcokat – tette hozzá.

A polgármester beszélt arról is, hogy a palotaszárnyban egy vetítőhelyiséget alakítottak ki, ahol egy animációs film segítségével a vár építésének mozzanatait követhetik nyomon a látogatók.

A vár történetéről szólva felidézte: a tatárjárás után IV. Béla a Bencés Apátságnak ajándékozta az északi part egyik félszigetét, hogy várat építsenek rajta. A felső vár 1260-ban készült el és az évszázadok folyamán tovább bővült. A török soha nem foglalta el a várat, amelynek sok ismert kapitánya volt, köztük Török Bálint és Palonai Magyar Bálint.

Ha a járványhelyzet lehetővé teszi, már a nyár folyamán látogatható lesz a vár, az év végére pedig az interaktív kiállítás is fogadja majd a látogatókat – jegyezte meg a polgármester.

Elmondta azt is, hogy a település strandját is felújítják, bővítik a játszóterét és az öntözőrendszerét, ezer négyzetméteren gyepszőnyeget fektetnek le, kicserélik a parti lépcsőket, mozgáskorlátozottakat segítő beemelő rendszert helyeznek ki, és téliesítik a vizesblokkokat.

(Forrás: magyarnemzet.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője