2026. július 1., szerda - Annamária

Múzeumok, gyűjtemények

Gyermekmúzeum Sopronban

4737

A gyermekek napirendjéhez köthető, régen és napjainkban egyaránt használatos tárgyakat is láthat majd a közönség a Soproni Múzeum új kiállítóterében. A Gyermekmúzeum megvalósítása része a Soproni Múzeum Macskakő elnevezésű projektjének, amely egy közösségi tér létrehozását tűzte ki célul még 2012-ben.

A decemberben nyíló Gyermekmúzeum kialakítására az intézmény 25 millió forint állami támogatást nyert. Ez magában foglal egy múzeumpedagógiai foglalkoztató helyiséget – ami már elkészült és működik –, illetve egy több helyiségből álló Gyermekmúzeumot, amelynek állandó kiállítását most rendezik be. A Macskakő-projekthez összesen 34,5 millió forintot használt fel a Soproni Múzeum a Kubinyi Ágoston Programból.

Az igazgató kifejtette: az egymással összefüggő közösségi teret alkotó múzeumpedagógiai foglalkoztató helyiség és Gyermekmúzeum Sopron belvárosában, a Szent György utca egyik udvarában kapott helyet egy 17. században épült ház földszinti részén.

A Gyermekmúzeum tárlatán egyrészt megjelennek a családok, ezáltal a gyermekek napirendjéhez – például az alváshoz, tisztálkodáshoz, öltözködéshez – köthető egykor használt tárgyak. Látható lesz többek között egy eredeti római kori illatszeres üveg, egy porcelán teáskészlet, melyből IV. Károly és Zita királyné ivott vagy éppen egy szobavécé a 19. századból. Ezek a múzeum gyűjteményéből származnak.

A tematikusan elrendezett tárolók mögött egy belső, interaktív teret hoztak létre, ahová be lehet bújni, és ahová mai használati tárgyakat helyeztek el, hogy a gyerek összehasonlíthassa az őt mindennap körülvevő eszközöket a történelmi korokból származó műtárgyakkal. A gyermekeket interaktív feladatokkal is várják majd: megnézhetnek például egy ókori ebédlőasztalt, játszhatnak múlt századi játékokkal, beülhetnek egy százéves iskolapadba, és kipróbálhatják azt is, hogyan öltözködtek hajdan a velük egykorú gyermekek. A decemberben nyíló soproni Gyermekmúzeum nem csak a kisebbeknek, hanem a szülőknek is szól – tette hozzá Tóth Imre igazgató.

(Forrás: MTI)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője