2026. június 30., kedd - Pál

Szabadidő

Al Di Meola: rendhagyó ráadás a MÜPA-ban 2024. március 16-án

910

Al Di Meola március 14-i koncertjére viharos gyorsasággal keltek el a jegyek, ezért a Müpa – hogy senki ne maradjon le a játékáról – felkérte a gitárfenomént, hogy örvendeztesse meg még egy esttel a magyarországi közönséget.

A hazánkhoz számos szállal kötődő művész örömmel vállalta a második fellépést is, így március 16-án ismét színpadra áll a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.  

Al Di Meola minden idők egyik legsikeresebb gitárosa, aki pályafutása során megszámlálhatatlanul sok elismerésben részesült, a legnagyobb örömöt számára mégsem a díjak, arany- és platinalemezek sora jelenti, hanem az, ha igazán érezheti a közönség szeretetét. Éppen ezért boldogan vállalta, hogy március 14-i estjét követően egy rendhagyó ráadással kedveskedjen budapesti, illetve erre az alkalomra ide érkező rajongóinak. A gitárvirtuóz ezúttal akusztikus triójával tér vissza a Müpába, így a 16-i este nem az első koncertprogram ismétlése: intimebb, meghittebb hangzásra számíthat, aki jegyet vált rá. Az intézmény kezdeményezésére az első koncerten fellépő, ragyogóan tehetséges Mike Gotthard, azaz Gotthárd Mihály ez alkalommal is lehetőséget kap virtuozitása megcsillogtatására.

Al Di Meola egyik muzsikustársa a második estén az olasz Peo Alfonsi, akit – bár klasszikus gitár szakon végzett a Cagliari Konzervatóriumban – igen hamar rabul ejtett a jazz, az élet pedig szép sikerekkel jutalmazta műfajváltó bátorságát. Al Di Meola World Sinfoniájához 2005-ben csatlakozott, és napjainkig rendszeresen lépnek fel együtt. Az este harmadik kulcsszereplője a madridi születésű, rendkívül sokoldalú Sergio Martínez, aki mások mellett Paco de Lucía ütőhangszeresétől, Rubem Dantastól sajátította el mesterségét. Szerteágazó érdeklődésének köszönhetően nem csupán a flamenco és a jazz mestere, de az afrolatin hagyományoknak és a hindu ütőhangszeres játéknak is avatott ismerője. 

Al Di Meola Trio: Another Night in Budapest
Jazzlegendák – a Lexus támogatásával
2024. március 16., szombat, 20:00
Az esemény ide kattintva érhető el. 

| Fotó: Alexander Mertsch

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője