2026. július 3., péntek - Kornél

Szabadidő

„Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében - 2022. október 1-2.

1139

Október elsején Gyula-Városerdő tölgy-kőris-szil erdejében, másodikán pedig a határon túl, Nagyvárad közelében, Püspökfürdőn, a "csodabogyós" erdőben várják a közönséget színes programokkal a Muzsikál az erdő című rendezvénysorozat programjain.

A szervezők tájékoztatása szerint az idén 19 éves Muzsikál az erdő rendezvénysorozat a családok valamennyi tagja számára az erdei programok színes palettáját vonultatja fel. A sorozat első napján, Gyulán és térségében kerékpártúrára, sétahajókázásra, erdei sétákra és koncertekre hívják az érdeklődőket. A fellépők között ott lesz Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, valamint a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar Kamarazenekara is.

A koncertek között a Békéscsabai Jókai Bábszínház előadását és Soós Emőke mesemondót hallgathatják meg a legkisebbek.

A gyulai erdei iskola területén és környékén szervezett eseményen környezetvédelemre ösztönző standok is várják az érdeklődőket. Emellett kiállítás nyílik a 2022-es Muzsikál az erdő Fotópályázat és Gyermekrajzpályázat nyertes alkotásaiból.

A Békés megyei rendezvény az 1997 óta az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdők Hete regionális megnyitója is egyben.

Másnap Nagyvárad közelében, Püspökfürdőn délelőtt a helyi termékek bemutatóján kívül kézműves foglalkozásokat és különböző környezetvédelmi bemutatókat is szerveznek gyermekek részére. Később szintén erdei sétákkal és koncertekkel színesítik a programot.

Az érdeklődők hallhatják a Nagyváradi Állami Filharmónia Kamarazenekarát, a Nagyváradi Művészeti Líceum magyar tagozatának Bartók Béla kórusát, a MárTones Zenekart, a Temesvári Bokréta Néptánc- és Citera Együttest, Csík Jánost és a Mezzo zenekart is.

A Muzsikál az erdő programsorozat legfőbb célja, hogy a szervezők az erdő, a zene és a művészet erejével a résztvevőket környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítsák.

A programokkal kapcsolatos részletes információk a muzsikalazerdo.hu weboldalon találhatók.

| Forrás: webradio.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details