2026. június 30., kedd - Pál

Szabadidő

Decemberi kanapékoncertek a Bécsi Filharmonikusokkal, 2021. december 8.,10.

969

A koronavírus miatti lezárás következtében a Bécsi Filharmonikusok idén télen sem tud közönség előtt játszani, ezért az emberek otthonába viszi el a muzsikát.

Ritkán hallott művek is terítékre kerülnek a Bécsi Filharmonikusok két decemberi koncertjén, a „Wohnzimmer-Konzerte Reloaded“ program részeként. Az első műsorra december 8-án 20:15-kor kerül sor. Dirk Kaftan vezénylete alatt zenekari kísérettel Walter Voglmayr és Otmar Gaiswinkler szólisták kápráztatják el a nagyérdeműt. A művészek Michael Haydn kürtre és altharsonára írt koncertjének két altharsonára írt változatának második tételét, valamint Kurt Weill II. szimfóniáját viszik el a közönséghez.

Két nappal később, december 10-én 20:15-kor következik a második koncert. Ezúttal a horvát Ivan Repušić áll majd a karmesterpultnál. A zenekar Michael Vladar szólistával karöltve – aki egyben a zenekar régóta megbecsült üstdobosa is – ritkán játszott mesterművekből ad ízelítőt. Gioachino Rossini Tell Vilmos operájának nyitánya mellett Johann Carl Christian Fischer hat üstdobra és zenekarra írt C-dúr szimfóniájának első tétele is felcsendül. A koncert Csajkovszkij Capriccio Italien op.45 című művével zárul.

A közönség a zene élvezete mellett a kulisszák mögé is bepillanthat és beszélgetéseket hallgathat meg a zenekar tagjaival.

A kanapékoncerteket a Bécsi Filharmonikusok Facebook-oldalán és honlapján közvetítik, az eddigieket pedig a zenekar YouTube-csatornáján lehet újra megnézni.

A Bécsi Filharmonikusok szilveszteri és újévi koncertjére egyébként már minden jegy elkelt. Hogy az előadások élőben, szigorú biztonsági feltételek mellett, vagy ugyancsak online formában lesznek-e megtartva, az akkori koronavírus-szabályozásoktól függ majd.

| Forrás: fidelio.hu

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője