2026. július 3., péntek - Kornél

Szabadidő

Szimfonikusok csábítanak Szolnokra, 2021. szeptember 10-ig

904

Hat koncertet ad a Szolnoki Szimfonikus Zenekar a városban augusztus 8. és szeptember 10. között a Parti-túra Szolnoki Szimfonikus Nyár 2021 fesztivál keretében.

A zenekar tájékoztatása szerint a szabadtéri zenei koncertek augusztus 8-án este Szolnokon a Kossuth téren indulnak a Forever Broadway című nagyszabású produkcióval, amely az operettszínház művészeinek közreműködésével a musicalek világába kalauzolja el a közönséget.

A fesztivál ezt követően városrészi helyszíneken folytatódik: augusztus 14-én a Kertvárosi zenés esten a műsor első részében a Szolnoki Szimfonikusok Ütőegyüttese lép fel, míg augusztus 27-én a Széchenyi városrészben, augusztus 29-én pedig Szandaszőlősön Balogh Sándor zeneszerző 50 perc alatt a Föld körül című művét hallhatják az érdeklődők, akik az ötvenperces előadás során különböző országok jellegzetes zenéivel, dallamaival ismerkedhetnek meg. A koncertek második részében Mozivarázs címmel különleges zenei összeállításban közismert filmek népszerű zenéiből kap ízelítőt a közönség.

A Tiszai rakparton augusztus 17-én a Neoton Classic-kal közös #NEMARADJOTTHON! koncertre nemcsak a komoly-, hanem a könnyűzene kedvelőit is várják.

A Parti-Túra Fesztivál zárókoncertjét szeptember 10-én a Tallin városrészben tartják, ahol felelevenítik a zenekar 2019-es rakparti koncertjét: A Tűz és a Víz misztikuma remix várja majd az érdeklődőket.

További információ a zenekar honlapján, a www.szolnokiszimfonikusok.hu-n, valamint a www.facebook.com/szolnokiszimfonikusok közösségi oldalon olvasható.

| Forrás: ridikul.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details