2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Szabadidő

Ismét a forgalomba áll a Gyermekvasút

880

A járványügyi korlátozások miatti közel 7 hónapos kényszerű üzemszünet után június 3-tól ismét járnak a vonatok a Széchenyi-hegy és Hűvösvölgy közötti közel 12 kilométeres kisvasúton. A kisvasút állomásain megszépült környezetben várják a kirándulókat.

Nyáron a vonatok munkanapokon óránként, hétvégén 40-50 percenként indulnak a végállomásokról, hogy kiszolgálják a budai hegyek kirándulóforgalmát. Előre meghirdetett napokon forgalomba áll hazánk legöregebb C50-es kismozdonya is, mely nosztalgiavonatokkal közlekedik majd – írja közleményében a MÁV Zrt.

A vonaton történő utazás során és az állomások zárt utasforgalmi helyiségeiben – a 6 éven aluliak kivételével – kötelező az orr és a száj eltakarása maszkkal.

A november óta tartó forgalomszünetelés alatt több helyen karbantartási munkálatokat végeztek, így például a Széchenyi-hegyi végállomás és Hárshegy állomás egyik váltóját átépítették, valamint 200 méteres szakaszon kicserélték a síneket Virágvölgy és Csillebérc között.

Virágvölgy állomáson egykori úttörő- és gyermekvasutasok lelkes munkájának köszönhetően az állomásépület váróterme ismét megnyílt a parkerdő felől, így az utasok a 200 méterre lévő normafai Anna-réten található nagyjátszótérről érkezve az eredeti bejáraton át tudják megközelíteni a pénztárt és a peront.

Normafa megállóhelyen a tavaly felújított peronra most új padok és hulladékgyűjtők kerültek. A nagyforgalmú Széchenyi-hegyi végállomáson a peronok új murvaburkolatot kaptak, és az állomást övező zöldterületeket is rendezték.

A gyermekvasutasok hűvösvölgyi Otthonépületének tantermeit és helyiségeit is felújították a Gyermekvasút felnőtt dolgozói, hogy megszépült környezetben fogadhassák a visszatérő kisvasutasokat.

2021-ben elkezdődhet Csillebérc (egykori nevén Úttörőváros) állomás rekonstrukciója, melynek keretében a már műszaki emléknek számító VES típusú biztosítóberendezés teljes felújítását is elvégzik.

Bővebb információ a kisvasút honlapján található.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Hungarian Card Expo,  2026. június 6.

Hungarian Card Expo, 2026. június 6.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője