2026. július 1., szerda - Annamária

Szabadidő

Erdélyi magyar színházak előadásai is láthatók a romániai 30. Országos Színházi Fesztiválon

883

A november 22. és 29. között zajló fesztivál a legnagyobb román színházi seregszemlének számít, ahol általában megtekinthetők az előző évadban született legfontosabb belföldi produkciók.

Az idén a szervezők kénytelenek voltak eltérni a fesztivál megszokott struktúrájától, hiszen a válogatás során figyelembe kellett venniük az online közvetítések nyújtotta lehetőségeket. A seregszemle most főleg a régi, fontos előadásokra fókuszál, amelyek meghatározóak voltak a román színházi életben. Ebbe a szekcióba tíz előadást válogattak be, ezekből négy produkció az erdélyi magyar színházaké.

Műsorra tűzik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című produkcióját, Radu Afrim rendezését. Két előadással lesz jelen a szekcióban a Kolozsvári Állami Magyar Színház: a Tompa Gábor által rendezett Három nővérrel és az Andrei Serban által jegyzett Ványa bácsival. A válogatásból a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház sem maradt ki, amelynek a Bocsárdi László rendezte Yvonne, burgundi hercegnő című produkcióját válogatták be. A fiatal művészekre fókuszáló, Nyugtalanság című szekcióban is megtalálható a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik produkciója: a Nóra című Ibsen-dráma Botond Nagy rendezésében. Szintén ebben a válogatásban szerepel a nagyváradi Szigligeti Társulat Napnyugat expressz című előadása, Matei Visniec drámaíró darabja Zakariás Zalán rendezésében.

Két külföldi vendégelőadást is megtekinthet a közönség, az egyik a párizsi Chaillot Nemzeti Színház Elektra című produkciója Antoine Vitez rendezésében, a másik pedig a Giorgio Strehler rendezte Cseresznyéskert, a milanói Teatro Piccolo produkciója.

Az előadások elérhetők a fesztivál honlapján, a programban megadott időponttól számított 48 órán át.

(Forrás: index.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője