2026. július 3., péntek - Kornél

Szabadidő

Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok - 2020. október 1-4.

1130

Tokajban 1932 óta rendezik meg a Szüreti Napokat, amikor megünneplik a szőlőt és a bort. Tokaj-Hegyalja legnagyobb szüreti mulatsága idén a kialakult helyzetre való tekintettel, egy kicsit rendhagyó módon, kevesebb, de számos izgalmas programmal vár mindenkit a város több helyszínén.

A tervek szerint október 1 és 4-e között kisebb, több helyszínes programokat szervezünk.

A Kossuth téren Tokaj-Hegyalja borászatainak prémium borait, valamint TOKAJI nedűvel készült fogásokat kóstolhatnak, de a kiállításokon betekintést nyerhetnek a szüreti munkafolyamatokba is.

A városban szervezett séták során jobban megismerhetik a hely, a térség történetét, nevezetességeit, a kézművesek és mesterségek utcájában (Rákóczi utca) pedig termelők, prémium hazai termékeket készítő kézművesek és mesteremberek mutatkoznak be.

Idén rendhagyó módon a téren nem lesz felállított színpad, de lesz utcaszínház, népi játékok tere, gyerekprogramok, tűzzsonglőr show, interaktív történelemóra, lesznek gólyalábasok és vásári komédiások is. Kisebb koncertek – például Varga Miklós - csendülnek fel a tér különböző pontjain, valamint a Paulay Ede Színház udvarán: fellép többek között a Kelet Brass Band és a Melounge duo. A Rákóczi Pincében pedig St. Martin szaxofonművész koncertjét hallgathatják meg.

A Tokaji Borászok Asztaltársasága október 3-án „Sétáló kóstolót” tart a tokaji volt Zsinagógánál, de dűlőtúrán is részt vehetnek az érdeklődők. A helyszínen a kitelepült 8 pincészet 2-2 borából kóstolhatnak, mellé pedig borfalatokat is fogyaszthatnak.

A Tokaj Fesztiválkatlan nagyszínpadán október 2-án és 3-án este kínálnak felhőtlen szórakozást. Pénteken a hazai zenei élete egyik legnépszerűbb zenekara a Punnany Massif, másnap pedig a Neoton Família Sztárjai varázsolnak igazi retro hangulatot a nézőtérre.

A fesztivál záró napjának estéjén a Paulay Ede Színházban egy fergeteges vígjátékot, a Hogyan szeret a másik című színdarabot láthatják. Három házaspár komikus élethelyzeteinek lehetnek tanúi, természetesen folyamatos félreértések és poénok kíséretében. Az előadás mellett a színházban két kiállítás megnyitójára is sor kerül a Szüreti Napok keretében.

Időpont: 2020. október 1-4.
Helyszín: Tokaj, Kossuth-tér
További információk: facebook.com

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details