2026. február 28., szombat - Elemér

Szabadidő

Téli mesevilág és végtelen szórakozás vár minden korosztályt a Müpa Kultúr Kültéren

1046

Lassan már hagyománnyá válik, hogy a tél közeledtével a Müpa is ünnepi készülődésbe kezd. Idén november 30-án nyitorta meg kapuit a Müpa Kultúr Kültér, ahol az épület mellett felhúzott sátorban a legkülönfélébb programok és előadások várják az egész családot, a legkisebbektől a legnagyobbakig. A Müpa Jégpálya pedig egész nap nyitva áll a korizni vágyók előtt.

A Müpa Sátorban november 30-től január 5-ig tart majd  az ünnepi programforgatag, és váltják majd egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb előadások és koncertek. Mindenki örömére visszatér a tavalyi év legnagyobb sikere, a Recirquel téli újcirkusz-meséje, a Kristály. Újra felolvad a jégbefagyott csodavilág, életre kelt lakói pedig szemkápráztató produkciókkal varázsolják el a kicsiket és a nagyokat egyaránt. A különleges játéktérnek köszönhetően a nézők szinte részeseivé válnak a történetnek, hiszen sokszor egy karnyújtásnyira, vagy éppen a fejük felett suhannak el az artisták. Az előadás december 14. és január 5. között összesen 28 alkalommal lesz látható.

Recirquel Kristaly c Nagy Attila Mupa 2 2

Hétvégente délelőttönként a legkisebbeké lesz a porond, akiket az ünnephez kapcsolódó bábelőadások és gyerekkoncertek várnak. A Mesebolt Bábszínház egy Grimm-klasszikust, Holle anyó történetét kelti életre, a Harlekin Bábszínház zenés maszkjátéka pedig Jézus születését meséli el. A Kaláka Együttes több generáció gyermekkorának volt meghatározó szereplője, így Betlehemes koncertjüket nemcsak a kicsik, de a szüleik is élvezni fogják. A Hahó Együttes adventi ökobuliján a jó hangulat mellett a gyerekek a környezettudatosság alapjait is megismerhetik, míg a Kéknyúl Family matiné rock koncertjén a szülők is kiengedhetik az ünnepi rohanásban felgyülemlett fáradt gőzt.

Kéknyúl Family 2

Az esti órákban a Sátor műsora a felnőtteknek kedvez: a hazai folk- és világzenei színtér egyik legnépszerűbb énekese, Bognár Szilvia férjével közösen életre hívott formációjával érkezik, amelynek repertoárjában magyar, cigány, bolgár és görög dalok szólalnak meg szokványosnak egyáltalán nem nevezhető felállásban, illetve hangszerelésben. Decemberi koncertjükön természetesen adventi dalokkal is megörvendeztetik majd hallgatóságukat a karácsony előtti örömteli várakozás jegyében.

Bognár Szilvia Sextet

A Benkó Dixieland Band az alapító/névadó Benkó Sándor halála után sem hagyott fel a zenéléssel. A közönség és a műfaj szeretete által hajtva Nagy Iván harsonás-énekes vezetésével elindítottak egy régi-új zenekart, akik most karácsonyi dixie-kalandozással térnek vissza a Müpába. Hétköznaponként pedig a Müpa partneriskoláinak szervezett programok színesítik a Sátor kínálatát. Az általános iskolások többek közt Szalóki Ági, a Veronaki zenekar, Malek Andi és az EszeMent Band illetve Mihályi Réka és zenekara koncertjén vehetnek részt.

Idén is lesz Müpa Jégpálya 2020. február 2-ig

A közel 350 négyzetméteres korcsolyapályán egyszerre akár 80 ember is hódolhat az egyik legnépszerűbb téli sportnak, akik pedig megfáradtak a korizásban, azok a hütte hangulatú téli büfében pihenhetnek meg, ahol az évszakhoz illő kínálattal várjuk a látogatókat. Az ingyenes jégpálya az időjárástól függően egészen januárig üzemel majd.

A Müpa Kultúr Kültér programjairól bővebben

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Sétálójegyes hétvégék a Skanzenben 2026 márciusában

Sétálójegyes hétvégék a Skanzenben 2026 márciusában

More details
Mangalica és Kocsonya Fesztivál, 2026. március 6–8.

Mangalica és Kocsonya Fesztivál, 2026. március 6–8.

More details
Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

More details
Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

More details
Hévízibivaly duatlon verseny, 2026. február 28.

Hévízibivaly duatlon verseny, 2026. február 28.

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
KŐBÁNYA UNDERGROUND: fény-, hang- és térfesztivál

KŐBÁNYA UNDERGROUND: fény-, hang- és térfesztivál

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője