Nyomtatás

Pécs, Labor - Interaktív Varázstér

4319

A Ginkgo téren áll a Zsolnay kerámiagyár egykor laborként szolgáló épülete. A Zsolnay Kulturális Negyed szívében található épület ma a Látogatóközpontnak és a Labor - Interaktív Varázstér fantázianévre hallgató "csodák palotájának" ad otthont, ahol a játszósaroktól a Tesla tekercsig sok érdekesség, izgalmas kísérlet megtalálható.

A Labor – Interaktív Varázstérben a kiállított eszközökhöz nyúlni kötelező!

A természettudományok – s azokon belül is elsősorban a fizika – felejthetetlen, legendás hírű népszerűsítője Öveges József volt, aki sokszor álmodott arról, hogy lesz majd Magyarországon egy olyan intézmény, ahol a látogatók kedvükre kísérletezhetnek, s „megérinthetik a tudományt”. Öveges József ezt a képzeletbeli házat a Csodák Palotájának nevezte. Öveges József álma, a "csodák palotája", Pécsett is megnyitotta kapuit.

Varázsóra

A Labor – Interaktív Varázstér mellett újabb lehetőséget nyújt a Zsolnay Negyed ismeretterjesztő, természettudományos kínálata. A Varázsóra elnevezésű, látványos fizikai kísérletek során játékos formában bővíthetjük fizikai ismereteinket, találhatunk magyarázatot a bennünket körülvevő világ jelenségeire. Választ kaphatunk például arra, mi történne a tárgyakkal, ha hidegebb lenne a Földön, mint a Marson, vagy hogyan találkozhatnak a hanghullámok önmagukkal, és hogy mire képes a légnyomás…

A Varázsóra meghirdetett programjai mellett csoportok részére (min. 15 fő) igény szerinti bemutatók választhatók keddtől vasárnapig, 10-17 óra között. (Érdeklődni, jelentkezni a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen lehet.)

Helyszín: 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos u. 37.

Nyitva tartás:
április 1-től október 31-ig: kedd–vasárnap, 10.00–18.00-ig
november 1-től március 31-ig: kedd-vasárnap, 10.00–17.00-ig
Szünnap: hétfő

További információ:
+36 72 500 350 vagy +36 72 500 351
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
http://www.zsolnaynegyed.hu/

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek