Nyomtatás

Jászberény, Jászberényi Állat- és Növénykert

5522

Az állatkert célja, az állataik lehető legjobb körülmények között tartása és bemutatása, ezért kifutóik a természetes élőhelyeket utánozva tágasak és környezeti elemekkel gazdagítottak. A hely szűke miatt a nagytestű állatokat kistestűek váltották fel, így a látogatók egy szép, családias hangulatban eltöltött nap megismerkedhetnek azzal, hogy "kicsiben" is milyen sokrétű és színes az élővilág.

2001 óta - az országban egyedül - rendszeres látványetetési programmal várnak minden érdeklődőt. Ez azt jelenti, hogy az állatok etetési idejét elosztották egész napra, és nemcsak eléjük teszik a takarmányt, hanem annak megszerzéséért az állatoknak meg kell dolgozniuk. Ezeket az akciókat a gondozók kis előadása kíséri, ahol sok érdekesség megtudható az adott fajról.

Az állatkert érdekességei közé tartozik az európai barna medvék és a farkasok közös kifutója, az afrikai madárröpde, ahol a vendégek együtt lehetnek a koronás darvakkal és más afrikai madarakkal. Az itt eltöltött idő során találkozhatnak még tarajos sülökkel, szurikátákkal, óriáskígyókkal, hiénákkal, gibbon családdal, a gyerekek által legjobban kedvelt makikkal, a kattákkal is.

A Jászberényi Állat- és Növénykert szerves része az arborétum, ahol három tanösvényüket végigjárva a madárvédelemmel, az erdők fáival és a környezetünk fenntarthatóságával kapcsolatos információkkal lehetnek gazdagabbak.

Helyszín: 5100 Jászberény, Fémnyomó út 3.
GPS: 47.4934, 19.8685

További információ:
Telefon: 06 (57) 415-010
Fax: 06 (57) 515-090
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
http://www.jaszberenyzoo.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek