Új uszoda nyílik Budapesten

Új uszoda nyílik Budapesten

Eseményfigyelő 664

Budapest új, 1300 négyzetméteres, több medencéből álló uszodával gazdagodik. Az 1,9 méter illetve 0,8 méter mélységű medencéket 2021 év elején adják át a Gazdagréti Szent Angyalok Plébánia mellett.

“A monolitikus hatású épület jól illeszkedik a városias környezetbe. A tető a bejárati homlokzat felett emelkedő ívben tör fel, amely mögött a gépészeti egységek helyezkednek el. A különleges kialakítású tetőforma nem véletlen, feladata, hogy „elrejtse” a padlástér gépészeti elemeit.” – számol be a fejlesztésről a Magyarepitok.hu

A Gazdagréti Uszoda épületét és annak közvetlen környezetét várhatóan 2021. március végére – határidő előtt – átadják a megrendelő BMSK Zrt-nek. Ők a tulajdonosai többek között a Papp László Budapest Sportaréna és a Széchy Tamás Uszoda létesítményeinek is. Utóbbit az MNSK üzemelteti, ők azok, akik idén átvették a BGYH-tól a Dagály fürdőt is.

(Forrás: spabook.net)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége?