Új trendek a csapatépítésben

Új trendek a csapatépítésben

Eseményfigyelő 590

Trónon a szabadulószoba, de hódít a vetélkedőszoba és a városi nyomkereső játék is 2022-ben. Sosem volt ennyire fontos a csapatépítés, mint most! A gazdasági körülmények megváltoztak, a jó munkaerő megtartása elsőrendű feladat egy vezető számára, amihez – bár az is nagyon lényeges – de a megfelelő mértékű fizetés ma már kevés. 

Figyelmet kell fordítani a munkatársak jóllétére, jó közérzetére is, mert az az alapja annak, hogy mind mentálisan, mind fizikai értelemben egészségesek maradjanak.

A Covid időszak lecsengése után újra kezd teret nyerni a személyes csapatépítés, aminek a home office elterjedése miatt a korábbinál is nagyobb jelentősége van. Ma már a közös kocsmázáson túl számos más lehetőség áll rendelkezésre ahhoz, hogy a munkatársak egymás társaságában tudjanak kikapcsolódni, élményeket szerezni, magánemberként is megismerni azt, akivel nap mint nap együtt dolgoznak.

Az elmúlt tíz évben egyértelműen a szabadulószoba volt a csapatépítő programok csúcsa, mára azonban bővült a kör, többek között olyan újdonságokkal, mint a pörgős, interaktív nyomógombos kvízjátékok vagy éppen városi nyomozás Budapest utcáin.

„Azt tapasztaljuk, hogy iszonyatosan vágytak rá az emberek, hogy kiléphessenek a kényszerű védőburokból, amibe az elmúlt két év beleerőltette őket. Bár a technika fejlettsége lehetővé tette a kapcsolattartást az elzárás időszakában is az online térben való csapatépítésre (online és digitális szabadulószoba, online kvíz), az mégsem tudta teljes mértékben pótolni egy élő, személyes program élményét” – elevenítette fel Pattantyús Ádám, a vetelkedoszoba.hu vezetője, akitől azt is megtudtuk, hogy a szervezők újult erővel vágtak bele, hogy izgalmas, innovatív megoldásokkal felhőtlen szórakozást biztosítsanak mindenki számára.

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége?