Háromszor annyi olcsó albérlet lett Budapesten

Háromszor annyi olcsó albérlet lett Budapesten

Eseményfigyelő 719

Robbanásszerűen nő az albérletek kínálata, az Ingatlan.com elemzése szerint március elejéhez képest 12 százalékkal több albérlet van a piacon a fővárosban, országszerte pedig 22 százalékos az emelkedés.

Ezzel folytatódik a már márciusban is észlelt trend a budapesti lakáspiacon, vagyis az, hogy a turizmus leállása miatt egyre többen adják ki az eddig Airbnb-n és hasonló oldalakon keresztül lakáshotelként hasznosított lakásukat hosszú távra.

A járvány hatására így Budapesten közel 12 ezer albérlet közül lehet most válogatni. Az árakra is hatással van a válság,

a 100 ezer forint alatti albérletek száma ugyanis 215 százalékkal nőtt egy hónap alatt

ami 900 ilyen lakást jelent. Ugyanakkor a budapesti átlagos bérleti díj 160 ezer forint volt április elején, ami minimális, 5 ezer forintos csökkenést jelent. A kínálat megugrása viszont Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint várhatóan még lejjebb szorítja majd az albérletárakat.

albiolcso

Balogh szerint bár nagyon bizonytalan a helyzet, könnyen elképzelhető, hogy a mostani helyzet megmarad a nyári hónapokra, amikor sok albérlő szerződése lejár, így a bérlők alkupozíciója erősebb lehet vagy a korábbinál nagyobb kínálatból tudnak majd válogatni.

(Forrás: index.hu)

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége?