2026. július 2., csütörtök - Ottó

Vásárok, kiállítások

Dóm téri Karácsonyi Hetek - Szeged, 2019. december 24-ig

3221

Tíz emelet magas óriáskerék, fényfestés, tűzzsonglőrök, szalmalabirintus, szabadtéri jégpálya és számos családi program várja az ünnepekre készülődőket a Tisza-parti városban advent idején.

Pénteken délután kigyúlnak a város ünnepi fényei, elindulnak a fényvillamosok. A Karácsonyi Hetek helyszíneit a Széchenyi, a Dugonics és a Dóm teret pedig gólyalábasok felvonulása kapcsolja össze.

A Fogadalmi templom előtt felállított sátrakban a kézműves portékák között válogathatnak a vendégek. A tér közepén egy több mint félezer négyzetméteres jégpálya várja a sportolni vágyókat, ezt a hétköznapokon délután 2-ig az óvódás és iskolás csoportok ingyenesen használhatják.

szeged dom ter felulrol

Közvetlenül mellette szalmalabirintus épült föl, közelében pedig a mesekastély magasodik, ahol a gyermekek kedvenc sorozatainak vetítése mellett táncházat, kézműves foglalkozásokat rendeznek. Újdonság a kastélyban felállított négy szelfibox, melyekben mindenki elkészítheti különböző karácsonyi témájú önarcképét.

A Dóm téren péntekenként tűzzsonglőrök lépnek föl, szombatonként adventi fényfestés varázsolja el a székesegyház tornyait, vasárnaponként pedig egyházi és közéleti személyiségek gyújtják meg a hatalmas adventi koszorú gyertyáit.

A karácsonyi vásárban ajándékötletek várják a látogatókat. A programsorozathoz hagyományosan jótékonysági kezdeményezés is kapcsolódik: idén a Szeretetkuckóban fogadott adományokból rászoruló családok számára állítanak össze babakelengyéket.

szeged dugonics ter

A Dugonics téren ismét fölállítják a szegediek kedvenc adventi fotótémáját, a hatméteres világító csodaszarvast, amely szomszédságában ünnepi ételek, forró tea és illatos forralt bor mellett beszélgethetnek a járókelők.

A Karácsonyi Hetek egyik fő látványossága a Széchenyi téren magasodó, csaknem 40 méteres, 144 férőhelyes óriáskerék, amelynek tetejéről bárki megcsodálhatja a díszkivilágításban úszó várost és az ünnepi forgatagot. A téren karácsonyi vásárt rendeznek, ahol megannyi ajándékötlet és változatos gasztronómiai kínálat várja a látogatókat - írja a turizmus.com.


 

Adventi fényfestés:
2019. november 30., december 7., december 14., december 21. 18:00 - 19:00 között

Fire Fantasy tűzzsonglőr show:
2019. november 29. 18.00, december 6., december 13., december 20. 19.00
Adventi gyertyagyújtás Szeged óriás koszorúján
2019. december 1., 8., 15.,22. 17:00 órától

Adventi Pihenő a Dugonics téren
Testet melengető forróital-különlegességek, ínycsiklandó gasztronómiai specialitások és egy ünnepi találkahely vár bennünket a Dugonics  téren.
A Szegedi Karácsonyi Hetek egyik kedvence  a 6 méteres „világító szarvas” és a díszes télapó szán, melyek a Dugonics térre érkezők kedvenc fotótémája már évek óta.

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője