2026. július 3., péntek - Kornél

Promóció

Egy történelmi ereklye és egy XIX. századi Louis Vuitton utazóláda is kalapács alá került a BÁV karácsonyi aukcióján

1766

Teltház és adventi hangulat fogadta a BÁV 82. Művészeti Aukciójának látogatóit, ahol csaknem 700 tétel várta, hogy gazdára találjon. Köztük egy 75 darab briliánssal díszített pompás nyakék, Tornai Gyula festménye és egy Erzsébet királynénak írt jubileumi köszöntőlevél is. A megelevenedő történelem, mesés ékszerek, páratlan festmények, képzőművészeti alkotások és egyedi relikviák teremtették meg az eseménynek a múltat a jelennel összekötő, semmihez sem hasonlítható atmoszféráját.

Szebbnél szebb műtárgyak kerültek kalapács alá a BÁV 82. Művészeti Aukcióján december 5-én és 6-án, köztük olyan különlegességek, mint a magyar Főrendiház által Erzsébet királynénak írt díszes köszöntőlevél. A BÁV a magyar műkereskedelemben egyedülálló módon fedi le a műtárgypiac minden szegmensét, hiszen az ékszerek, órák és ezüsttárgyak mellett a festmények, bútorok, sőt a történelmi kincsek területén is jelentős alkotásokat tud felvonultatni.

Mesébe illő ékszerek

Rögtön a nyitótétel egy sporttörténeti relikvia volt: az aukció hangulatát megalapozó licitharcot követően egy Keleti Ágnes saját kézjegyével ellátott póló talált gazdára elsőként, az egymillió forintos összeget pedig teljes egészében a Bátor Tábor Alapítvány számára ajánlja fel a BÁV.

Ezt követően a nap a luxusórák, ékszerek és ezüst műtárgyak árverezésével folytatódott, ahol kalapács alá került többek között egy Varga Miklós által tervezett egyedi hajtű, egy pompás szecessziós nyakék, illetve egy páratlan, arany Patek Philippe Calatrava karóra is. Ezen a napon kelt el az árverés legmagasabb összegen megvásárolt darabja is, egy 75 darab briliánssal díszített fehérarany nyakék, amely végül 45 millió forintért talált gazdára.

Ezt követte egy több mint 4 karátos központi gyémánttal és 16 kisebb gyémánttal ékesített gyűrű, amelynek ára végül átlépte a 20 milliós lélektani határt, és elérte a 23,75 millió forintos vételárat.

Festmények kavalkádja

Az aukció második napján a festmények és a műtárgyak kapták a főszerepet, összesen több mint 300 műalkotás szerepelt a kínálatban. Több alkalommal is izgalmas licitálás alakult ki, ám nem volt meglepetés, hogy végül melyik festmények keltek el a legdrágábban: az aukció egyik legmagasabb kikiáltási árú darabja, Tornai Gyula „Gondolataim” című képe, amely 12,5 millió forintért talált gazdára; 8,125 millió forintos vételi árával pedig Willem van Herp „Az öt érzék allegóriája” című képe is a legértékesebbek között szerepelt.

A második napon több különleges műtárgy is gazdára talált, mint például egy XIX. századi Louis Vuitton bőr utazóláda 4,25 millió forintért, illetve Kisfaludi Strobl Zsigmond „Merengés” című márványszobra 3,25 millió forintos vételi árat ért el.

A két nap méltó zárásaként került kalapács alá a történelmi jelentőséggel is bíró Sissi-könyv, amely végül 8,75 millió forintért kelt el.

A BÁV éves aukciója ezúttal nemcsak a karácsony közeledte miatt volt különleges, hanem a kerek évforduló okán is: a vállalat méltó módon emlékezett meg ezzel a színes, minden szempontból változatos kínálatú aukcióval alapításának 250. születésnapjáról.

I forrás: Üzleti Hírszerzés/BÁV

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details