2025. augusztus 1., péntek - Boglárka

Hírek, elemzések

Mozgásünnep lett az idei tavaszból: még a 92 évesek is sportoltak!

565

Több százezren mozogtak a Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT) tavaszi és nyár eleji eseményein, ahol minden korosztály megtalálhatta a kedvére való mozgásformákat. A nordic walking programok a kirándulókat mozgósították, a Kihívás Napján a munkahelyi csapatok döntöttek csúcsot, míg a Szépkorúak Sportfesztiválja rekordlétszámú nyugdíjas résztvevőt vonzott Budapesten. Folytatás ősszel, az Európai Sporthéten és a további programokon!

 A MASPORT idén tavasszal is ingyenes programokkal aktivizálta a sportolásra fogékony közösségeket és egyéni érdeklődőket. Czene Attila, a szervezet elnöke szerint pozitív élményekkel érdemes népszerűsíteni a sportos életmódot: „A szabadidősportban nem az aranyérmekre hajtunk, itt elsősorban magunkat kell legyőzni, a saját jóllétünk a legfőbb motiváció. Idén tavasszal olyan programokat kínáltunk, amik pozitív mozgásélményt nyújthattak bárkinek, ezáltal kedvcsinálók lehetnek a későbbiekre. Örülünk, hogy rengeteg új résztvevőt tudtunk megmozgatni! Külön köszönet a csatlakozó önkénteseknek és a szakembereinknek, akik segítségével minden megyében jelen voltunk!”

A tavaszi eseménysorozatot a nordic walking programok nyitották: áprilisban a Gellért-hegyi FINN NOWA túra a fővárosiak kedvét hozta meg a szabadtéri mozgáshoz, míg a Lépten-nyomon program országos szinten, 306 helyszínen több mint 3000 résztvevőt aktivizált. A mozgáskampányt színesítette a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének Botra fel! rendezvénysorozata is, amelynek keretében 1200 fő kirándult nordic botokkal. A programszervezés mellett a MASPORT nordic walking a szakemberbázist is tovább építi: idén 35 új instruktort képeztek, ezzel már összesen 362 okleveles instruktor tagja a rendszernek.

„Ki tud több 15 perces mozgáspontot összegyűjteni?” – dióhéjban így lehet összefoglalni a Kihívás Napja lényegét. Az ország legnagyobb hagyományú, már-már legendás sporteseménye idén májusban is több százezer résztvevőt vonzott, akik az „Ugorjuk meg együtt” mottó jegyében több mint 50 millió percet mozogtak a kapcsolódó eseményeken. Összesen 165 tanintézmény, 63 település, 83 közösség mozdult meg a játékos viadalon, az újonnan csatlakozó Budapesti Rendőr-főkapitányság 1008 főt, míg a 3-1-2 meridiántorna 644 főt mozgósított a nagy napon. Hengereltek a munkahelyek is: rekordszámú, 276 (!) munkahelyi csapat vett részt az egész májusban tartó speciális kihívásban, és közel 30 millió perccel járultak hozzá a statisztikákhoz és egyben saját jóllétükhöz.

Kiegészítő élményekben sem volt hiány, a gróf Széchenyi család örökségéhez köthető kihívásban 71 szervezet, míg a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által támogatott „Táplálkozz okosan!” kihívásban 80 csapat versenyezett. A Kihívás Napja országos sikeréhez Bánhegyi Adrienn többszörös világ- és Európa-bajnok ugrókötelező is hozzájárult, aki nagykövetként hirdette a csatlakozás lehetőségét.

Az átfogó kampányból az időskorúak megmozgatása sem maradhatott ki. A június 7-i Szépkorúak Sportfesztiválja minden korábbi hazai rekordot felülmúlt: több mint 1500 nyugdíjas sportolt együtt a fővárosi Bikás parkban, a legidősebb résztvevők pedig 92 évesen is boldogan mozogtak! A lelkes szeniorok 52 mozgásformát próbálhattak ki ingyenesen, ahol közel 20 ezer aktivitást regisztráltak a szervezők, de számos egészségügyi szűrőprogram is várta az érdeklődőket. A kampány keretében az időskorúak megmozgatása az online térben is megvalósult: a folyamatosan elérhető Mozgásélmény Szenioroknak program napi két edzést kínált az otthonukban mozgóknak.

A MASPORT már az őszi kampányra készül, szeptemberben a Családi Mozgásfesztivállal, az Európai Sporthéttel és a Világ Gyalogló (HÓ)nappal aktivizálják az országot.

A Magyar Szabadidősport Szövetségről:

A MASPORT egy közhasznú civil szervezet, amelynek legfőbb feladata a mozgásban gazdag életmód népszerűsítése. Kiterjedt tagszervezeti hálózatának köszönhetően az ország minden megyéjében jelen van, továbbá több száz helyi sportegyesület, szabadidős társaság is kapcsolódik hozzá, amelyekben összesen közel 170 ezren sportolnak. A szövetség 2015 óta koordinálja az Európai Sporthét eseménysorozatot, emellett számos egyéb nagyszabású sportprogramot (Kihívás Napja, Világ Gyalogló (Hó)Nap, mozgásfesztiválok) is szervez.

I Forrás: Üzleti Hírszerzés

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

More details
Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

More details
Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

More details
Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

More details
Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

More details
Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

More details
THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

More details

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője